Fotó;Műcsarnok;Csáji Attila;fényművészet;

- Fényművészet a Műcsarnokban - fotógaléria

A fény nemzetközi évéhez kapcsolódva pénteken este nyílik meg és szombattól látogatható Csáji Attila Fényút című, fényművészeti kiállítása. Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója elmondta: szombaton nemzetközi fényműhely tárlat is nyílik a Mélycsarnokban, továbbá kétnapos nemzetközi fényszimpóziumra is sor kerül. 

Csáji Attila kiállításán fejezetekre tagolva követheti végig a látogató az életmű alakulását, a korai szürreális-organikus táblaképektől és grafikáktól a konceptuális munkákon át a "jelrácsokig", majd a komputergrafikák, holografikus munkák, lézerkísérletek és -tervek utána a közelmúltban készült látványos lézerinstallációiig. A plasztikus képeket ötszáz sajátosan elhelyezett reflektor, a hologramokat rejtett ledlámpák, a technikai munkákat pedig egyebek mellett tizenöt lézer kelti életre.

A kiállítás egyik termében néhány berendezés segítségével a látogatók játszva tanulmányozhatják a fény természetét, valamint egy külön erre a bemutatóra kiépített színes lézerrendszer segítségével a lézer tulajdonságait tükrök, prizmák, optikai rácsok segítségével lehet felfedezni. 

FOTÓK: SZALMÁS PÉTER

Bűncselekmény hiányában felmentette Hóman Bálint néhai kultuszminisztert a háborús bűntett vádja alól a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú, jogerős döntésében.