Állatkert;koala;

FOTÓ: Tóth Gergő

- Indulhat a nagy koalales

Péntektől látható Nur-Nuru-Bin és Vobara. Az attrakció ősbemutatónak számít, hiszen korában soha nem tartottak ilyen állatot a budapesti állatkertben, de Európa 3000 állatkertjéből is csupán 9-ben láthatóak.

Az állatkert 2009 óta készül az állatok érkezésére, ami egy nemzetközi csomaggyűjtő szolgálat támogatásával jöhetett létre. A támogató vállalta, hogy hetente kétszer szállítja Nagy-Britanniából a koalák kedvenc eledelét, az eukaliptuszt. A koalák étkeztetése éves szinten 9 millió forintos költséget jelent.

Persányi Mikós, az állatkert igazgatója ugyanakkor hozzátette: ha esetlegesen egy vulkánkitörés állná a csomagszállítás útját, akkor sem kell megijedni, hiszen hazánkban először, egy eukaliptusz kertészetet is kialakítottak a Hungária körút felüljárójánál. Ennek termését azonban csak végszükség esetén tervezik felhasználni. Az állatkert új lakói egy számukra kialakított koalaházban leltek otthonra, de egyenlőre még szokják a környezetet, simogatásukról pedig egyenlőre még szó sem lehet.

Az állatok már február 24-én, kedden megérkeztek korábbi gondozóikkal együtt, és szerencsére azonnal békés álomba merülve pihenték ki az utazás fáradalmait. Így a csütörtöki nyilvános premierjükön már energiával telten ugrándoztak a számukra kialakított kisházban. Nur-Nuru-Bin Belgiumból, társa Vobara pedig Németországból érkezett Budapestre. Egyelőre nem mondható tökéletesnek az összhang kettejük között, mondhatni egyfajta alfahím párharc van kialakulóban.

A koalaház átadásán Tarlós István, Budapest főpolgármestere vágta át a koalaház bejáratánál a szalagot, valamint kifejtette aggályait a két azonos nemű állattal kapcsolatban. Tiszteletét tette még Anthony Gall, ausztrál építész, a koalaház megalkotója is, aki a koalákat Ausztrália nagyköveteiként mutatta be. Az állatok érkezése abból a szempontból is különleges, hogy először lehet a régió országaiban ilyen állatot látni.

Civil fórum létrehozása és "az állam visszafoglalása" is szóba került azon a csütörtöki budapesti konferencián, amelyen ellenzéki pártvezetők az egymással és a civilekkel folytatott együttműködés erősítését nevezték a kormányváltás feltételének. Civil szervezetek vezetői ugyanakkor az ellenzék hitelvesztéséről és a pártok ellenőrzésének fontosságáról is beszéltek.