lapkiadók;reklámadó;

- Továbbra is versenyhátrány a reklámadó

A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint bármilyen, a hazai médiavállalkozásokra kivetett adó továbbra is versenyhátrányt jelent "az online piacon túlsúlyban lévő globális szereplőkkel" szemben.

Az egyesület közleményében azt írta: a kormányzat részéről nyíltan ágazati különadóként meghatározott adónem kivetése káros a gazdasági növekedés szempontjából.      

Az abból befolyó bevétel felhasználása könnyen napi "politikai játszmák eszköze" lehet, tovább nehezítve egy egyébként is strukturális problémákkal küzdő iparág helyzetét - fűzték hozzá.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén elhangzott, hogy a kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje.

A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. Emlékeztetett: az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága - adó- és versenyjogi - is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra.

Véget ért Tatán a korábban, egy világháborús lövedék miatt bevezetett lezárás; a lakók visszatérhetnek otthonaikba - tájékoztatott a tűzszerész ezred kommunikációs altisztje kedd délután.