MSZP;jegybank;kártalanítás;Buda-Cash;

- Buda-Cash - MSZP: a jegybank kártalanítsa az ügyfeleket!

Az MSZP felszólította a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy kártalanítsa a DRB-bankcsoport - a Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került - összes ügyfelét.

 Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke ezt vasárnap, a jegybank fővárosi épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján mondta. Kiemelte, a Buda-Cash-ügyben 100 milliárd forintra becsülik a teljes veszteséget, aminél az MNB sokkal többet, 260 milliárd forintot költött szerinte "teljesen felesleges oktatási programokra". "És akkor még nem is beszéltünk a luxusingatlanok megvásárlásáról" - fűzte hozzá. Burány Sándor nevetségesnek tartja, hogy a jegybank legfeljebb 60 ezer forint felvételét engedélyezi a DRB-bankcsoport 100 ezer ügyfelének, köztük 40 önkormányzatnak.

A Fidesznek annál inkább kötelessége az emberek kártalanítása, mert ez a "fideszes bankbotrány" pont abban az évben következett be, amelyet a kormányzópárt saját állítása szerint a bankok elszámoltatása jellemez majd - fejtette ki a szocialista politikus, hozzátéve: ehhez képest nem elszámoltatta a bankokat, hanem "százmilliárd forintos veszteséget okozott az ügyfeleknek". Az ellenzéki képviselő emellett megjegyezte, a DRB-bankcsoport a "Fidesz gyámsága alatt vált bankká", amikor a hatóságoknak "kutya kötelessége" lett volna átvilágítani az érintett pénzintézeteket.

A demokrácia hiánya, nem pedig az antiszemitizmus aggasztja a magyar zsidókat - olvasható a Háárec című izraeli újság honlapján vasárnap közzétett írásban. A balliberális lap az európai zsidók helyzetét bemutató, az antiszemitizmus erősödésének okait kutató sorozatában foglalkozik Magyarországgal.