SZEF;MSZSZ;szaksezrevezetek;

- Saját útján akar járni a SZEF

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nem olvad be teljes jogutódlással a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe, erről döntött a SZEF szombaton tartott X. közgyűlése.

A SZEF MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a konföderáció fenntartja szervezeti önállóságát, ugyanakkor a döntés nem érinti a Magyar Szakszervezeti Szövetségben (MaSZSZ) fennálló tagsági viszonyát.
A kongresszusi döntést követően a SZEF Szövetségi Tanácsa megvitatta és elfogadta a SZEF további működési kereteinek biztosításához szükséges 2015. évi költségvetését.

A Magyar Szakszervezeti Szövetséget 2013 decemberében alakította meg három konföderáció: a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). Az alapítók eredetileg azt tervezték, hogy a három szakszervezeti szövetség beolvad a létrejött új tömörülésbe. Az MSZOSZ és az Autonómok már meghozták az ehhez szükséges döntést.

Továbbra is terjed az influenza Európában, ám az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma enyhén csökkent az elmúlt héten, ami annak a jele lehet, hogy a kontinens néhány országa már túljutott a járvány csúcsán – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).