roma;Hollandia;Olaszország;focidrukkerek;

- Műemléket vertek szét a focidrukkerek

Sörösüvegekkel dobálták meg a Rómában játszó Feyenoord holland csapat szurkolói az olasz főváros történelmi központjában levő 17. századi műemlék kutat. Az első szakértői vizsgálatok szerint a Spanyol-lépcsőnél levő kút helyrehozhatatlan károkat szenvedett.

A kutat az Európa Liga csütörtök esti mérkőzésére érkezett holland szurkolók rongálták meg. A római műemlékvédelmi felügyelőség szerint a kút 110 helyen sérült meg. A sörösüvegek és sörösdobozok letörték a medence peremét. Több darabot megtaláltak, de a restaurátorok szerint nem lehet mindegyiket visszailleszteni eredeti helyére. Egyelőre nem tudni, mennyibe kerül a kút helyreállítása. 

Ignazio Marino római főpolgármester elmondta: már számtalan magán- és közintézmény jelezte, hogy szívesen részt vesz a Róma egyik jelképének számító kút restaurálásának finanszírozásában. Róma városa Hollandiától is anyagi segítség felajánlását várja a keletkezett károk megtérítésére. Hollandia római nagykövete azonban erre eddig nemet mondott - közölte a főpolgármester. 

Az 1629-ben emelt kút Pietro és Gian Lorenzo Bernini szobrászfivérek munkája, akik a barokk Róma számos terét alkotásaikkal díszítették. Az olasz főváros egyik legszebb és legismertebb terének közepén álló kutat tavaly restaurálták. A helyreállítás akkori több mint 200 ezer eurós (több mint 60 millió forintos) költségét magánszemélyek biztosították. 

Magyarország rendezheti 2016-ban a férfi és női strandkézilabda-világbajnokságot.