MSZP;Budapest;Putyin;

- MSZP: a függetlenség nem rezsikérdés

Az MSZP kedden sajtótájékoztatón figyelmeztette Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "Magyarország függetlensége nem rezsikérdés".

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese Budapesten közölte, azt kérik a miniszterelnöktől, hogy ne saját, ne pártja és ne az oligarchák érdekeit, hanem a magyar nemzeti érdeket képviselje, amikor délután Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik. Hozzátette: a magyar nemzeti érdek az, hogy semmilyen függőségbe, illetve kiszolgáltatott helyzetbe ne hozza a kormányfő Magyarországot a háborús konfliktusba keveredett Oroszországgal.

Az MSZP-s politikus szerint Orbán Viktornak a találkozón arra is figyelemmel kell lennie, hogy egy uniós és NATO-tagállam miniszterelnöke, és semmilyen indok nincs arra, hogy áruba bocsássa Magyarország függetlenségét. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a magyar kormányfő ne kössön hosszú távú gázszerződést az orosz elnökkel. Tóth Bertalan rámutatott, hogy a világpiacon folyamatosan csökken a gáz ára, így az orosz gáz ára is. Emellett az idén lejáró, 1995-ben megkötött hosszú távú gázszerződés alapján annyi át nem vett gázmennyiség halmozódott fel, hogy az még további 4-5 évig elég lenne Magyarországnak - tette hozzá.

Megjegyezte, Magyarország földgázkitettsége is megváltozott 1995 óta, hiszen Ausztria, Szlovákia, Horvátország és Románia felé is van vezeték, de a magyar kitermelést sem szabad elfelejteni. Az ellenzéki politikus szerint azt kell elérni, hogy a jóval olcsóbb piaci árak a fel nem használt gázmennyiségre is vonatkozzanak, és az közvetlenül is megjelenjen a magyar fogyasztók számláin.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) nem zárta le a Parlamentet - közölte a szervezet kedden.