LMP;Putyin;Széll Bernadett;

Szél Bernadett, az LMP társelnöke MTI Fotó: Illyés Tibor

- Orbán elégedett, Putyin optimista

Ahogy korábban Merkel német kancellár, Putyin orosz elnök is villámlátogatásra érkezett Budapestre. Az orosz elnök elsőként a Hősök terén, majd a Fiumei úti Sírkertnél is koszorúzott, majd közel két órán keresztül tárgyalt Orbán Viktorral. A két kormányfő majdnem három órás csúszással tartotta meg közös sajtótájékoztatóját, melyen kijelentették, hogy meghosszabbították a hosszú távú gázszállítási szerződést. Putyin látogatását útkorlátozások, transzparensek, tüntetők és szimpatizánsok fogadták, egy Femen-aktivista például meztelenül tüntetett az orosz államfő ellen.

Putyin már el is hagyta a Hősök terét

Véget ért a koszorúzás a Hősök terén, Putyin beszállt az autóba, így most a Fiumei út felé tart. Az orosz elnök egy limuzinnal utazott, kísérete pedig különféle más típusokkal, de a konvoj összesen 60-70 autót is számlál. Nem is fért be az egész kocsisor a térre - írja az Origó.

Az első fotó Putyinról a budapesti repülőtéren. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja az orosz elnököt. MTI Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium / Kovács Márton

Az első fotó Putyinról a budapesti repülőtéren. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja az orosz elnököt. MTI Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium / Kovács Márton

Meztelenül tüntetett

Meztelenre vetkőzött egy Femen-aktivista a balassi Bálint és a Markó utca sarkán, és egy "Putyin, go home" feliratot tartott a magasba. Az ukrán illetőségű nőjogi szervezet aktivistája a Femen párizsi szárnyától érkezhetett. Körülbelül 1 percig kiabálta a Putyin-ellenes jelszavakat, miután a rendőrök lefogták, és a Balassi utcában várakozó csapatszállítóba tuszkolták. 

FOTÓ: /Népszava

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

A Femen Twitteren megerősítette, hogy az ő aktivistájukat vették őrizetbe a Parlamentnél. Az alábbi képen rendőrök viszik el a Femen nőjogi szervezet félmeztelen aktivistáját az Országház közelében, az V. kerületi Balassi Bálint utca és Markó utca kereszteződésénél.

Rendőrök viszik el a Femen-aktivistát. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

Rendőrök viszik el a Femen-aktivistát. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

A Flightradar már nem mutatja Putyin gépét, ebből azt valószínűsítjük, hogy leszállt Ferihegyen. Az Origót tudósító repülőfigyelők azt állítják, hogy miközben a gép leszállt, két helikopter felemelkedett, és a levegőben maradt. A landolás után autókonvoj gurult a géphez. Az Origó több mint harminc autót számolt össze, a konvoj helikopteres biztosítással már elindult a repülőtérről. Időközben csatlakozott egy mentőautó és több rendőrautó is a reptérről indult kocsisorhoz.

Vlagyimir Putyin orosz elnök gépe leszállt Budapesten. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Vlagyimir Putyin orosz elnök gépe leszállt Budapesten. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az orosz elnök több, mint egy órát késett, így délután kettő helyett három után érkezett Budapestre - tájékoztatta a nol.hu-t a Terrorelhárítási Központ.  A késés miatt minden program csúszik. A TEK már jó előre felkészült, egyik gépfegyveres tagja a Liszt Ferenc-repülőtéren vigyázza a rendet, és a Fiumei úti sírkertben is mesterlövészek figyelnek minden, esetlegesen gyanús mozzanatot. Fokozottan kell ellenőrizni a kapualjakat - ezt a friss rendőrsági rádióadást csípte el az Origó munkatársa. A rendőrök teljes készültségben várják az orosz elnök érkezését a Hősök terére. Rendőrök biztosítják az Országház előtti Alkotmány utcát is Putyin érkezése előtt. Biztonsági emberek távcsővel a kezükben a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ épületén. Arra ügyelnek, nehogy illetéktelenek kerüljenek az orosz elnök közelébe. 

Rendőrök gyakorlatoznak a Fiumei úti Nemzeti Sírkert előtt. MTI Fotó: Mohai Balázs

Rendőrök gyakorlatoznak a Fiumei úti Nemzeti Sírkert előtt. MTI Fotó: Mohai Balázs

A hvg.hu információi szerint az orosz kormányzati szállítóezred különgépével érkezett Ferihegyre Putyin páncélozott limuzinja. A Dózsa György utat már lezárta a rendőrség, a Hősök terére az ott élőket csak lakcímkártyával engedik be - jelenti az Origó. A rendőrök elzavarják az embereket az úttestről a Kodály Köröndnél, ahol autók már nem járnak, de sok diák mászkál. Az 1-es, és az 1A villamos Zugló vasútállomás és Lehel utca / Róbert Károly körút között nem közlekedik.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Putyin a megérkezés után azonnal a Hősök terére siet koszorúzni, és ugyanezen okból látogat el  három órakor a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájához. 

lásd még: http://nepszava.hu/cikk/1048627-gyalazatos-tortenelemhamisitas---mecs-imre-tiltakozik

Felirat fogadta Putyint

Egy olvasónk a Budai alsórakpart Battyhányi térre eső részénél készítette a képet.

A

FOTÓ: Népszava-olvasó

Az Orbán–Putyin-sajtótájékoztatóra igyekvő újságírók a Parlament északi oldalán, a Balassi és a Markó utca sarkán gyülekeznek. Egyelőre nem tudni, hogy az orosz elnök több mint egyórás késése hogyan érinti a beléptetést.

Putyin természetesen találkozik Orbán Viktorral, ám erre viszonylag kevés ideje marad. Az egy órás csúszás miatt az összes program csúszik, így 16:45 helyett várhatóan egy órával később írnak alá egyezményt a parlamentben, 17 óra helyett pedig előreláthatólag este hat órakor közös sajtótájékoztatót tartanak. Másfél órával később, 19:30-kor Áder János fogadja az orosz elnököt a Sándor-palotában, az esemény nyilvános része a Szent György téri ünnepélyes fogadtatás.

A munkalátogatásra öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő. A tervek szerint az aláírandó dokumentumok között szerepel magyar atomenergia-ipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban. Orosz-magyar regionális, egészségügyi és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket.

A város több pontján forgalomkorlátozásokra kell számítani
A Terrorelhárítási Központ 19.30-ig lezárja az Országház környéki utcákat és a rakpart egy szakaszát is. Délután fél egytől négy óráig a Hősök tere, háromnegyed egytől negyed ötig a Fiumei úti sírkert környékét, 16 és 20 óra között pedig a Sándor-palota környékét is lezárják. A  2-es metró nem áll meg a Kossuth téren.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Az ország nagy részén csökkent a légszennyezettség. Kedden már egy településen sem minősítette egészségtelennek a levegő minőségét a szálló por (PM10) miatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI), ám ez is csak azt jelenti, hogy "elfogadható" a levegő minősége.