iskola;Libéria;Ebola;

- Megnyitott iskolák Libériában

Ismét megnyitották kapuikat a libériai iskolák. A kormányzat fél éve a pusztító Ebola vírus miatt döntött az oktatási intézmények bezárása mellett. 

Az iskolákba való belépés előtt azonban a gyerekeknek fertőtleníteni kellett a kezüket, s meg kellett mérni testhőmérsékletüket. Azokat a diákokat, akik megtagadják ezeket az intézkedéseket, nem engedik be az órákra – közölte Ramses Kumbuyah miniszterhelyettes.

A kór első jele a magas láz. Nyugat-Afrikában tavaly március óta 9200-an vesztették életüket a megbetegedés következtében, Libériában azonban alig regisztráltak az utóbbi időben új betegeket. Az iskolákban egyelőre tilos a foci és a kosárlabda. Az iskolák megnyitása 1,7 millió diákot érint.

Újabb források erősítették meg, hogy az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet oldalán akart harcolni az a dániai merénylő, aki hétvégén két támadásban, Koppenhágában összesen két személyt ölt meg és öt rendőrt megsebesített. A Berlingske című lap szerint ezt azokkal a rabokkal közölte, akikkel egy cellában volt vizsgálati fogságában.