Szlovákia;

- Januárban zuhantak az árak

Szlovákiában az idei év első hónapjában nemcsak folytatódott, hanem még fel is gyorsult az áresés – derül ki a statisztikai hivatal elemzéséből. Eszerint januárban 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, mint egy évvel korábban, miközben tavaly decemberben 0,1 százalékos évközi áresést mértek – írta a pozsonyi Új Szó.

Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint az olcsóbb üzemanyagoknak, a Fico-kabinet által bevezetett ingyenes vonatozásnak és a busztársaságok között dúló konkurenciaharcnak köszönhetően az elmúlt egy évben a közlekedésben mérték a legnagyobb, egész pontosan 6,6 százalékos áresést. Tovább csökkent az élelmiszerek ára is, ezekhez 2 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá, mint egy évvel korábban, miközben fél százalékkal zsugorodtak a rezsiköltségek is.

Több mint 3 százalékkal kerülnek többe az oktatással összefüggő szolgáltatások, és 1,5 százalékkal drágult az alkohol és a cigaretta. Koršňák szerint az árak stagnálása miatt idén is nullához közeli inflációra számíthatunk, és csak az év vége felé várható egy enyhe áremelkedés.

Szerbiának és Horvátországnak fontos, hogy a jövőbe tekintsenek – jelentette ki Zágrábba érkezésekor Aleksandar Vucic szerb kormányfő, aki vasárnap részt vett Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő beiktatásán – adta hírül a vajma.info.