Hirdetések;lövöldözés;Dánia;karikaturista;

- Merényletkíséret Dániában, karikaturista volt a célpont

Egy polgári személy meghalt, három rendőr megsérült Koppenhágában, amikor egy fegyveres lövöldözött egy épületnél, ahol Franciaország Dániába akkreditált nagykövete, Francois Zimeray beszélt egy szeminárium keretében a szólásszabadságról. A merénylő célpontja feltehetően nem a diplomata, hanem a rajzoló Lars Vilks volt, aki szintén részt vett a vitában. 

Az 1946-ban született karikaturista nem sérült meg, amint a nagykövet is sértetlen maradt. Hírek szerint az elkövető legalább három tucatnyi lövést adott le. Bár eredetileg két merénylőről szóltak a hírek, a rendőrség egy később egyre módosította, az illetőnek sikerült elmenekülnie a helyszínről. A nagykövet az eset után a Twitteren közölte: életben van.

Helle Thorning-Schmidt dán kormányfő, aki ellátogatott a helyszínre, rövid sajtóértekezletén azt közölte az akció után, hogy merénylet történt, s az egész országban a legmagasabb a készültség szintje. Mint mondta, nehéz napok előtt állnak, de Dánia sosem fog engedni az erőszaknak. „Ez nem az a Dánia, amit mi akarunk” – hangoztatta. A dán kormányfő is részt vett azon a párizsi megmozduláson, amelyen milliók tiltakoztak a terrorizmus ellen.

Előzőleg a dán rendőrség is bejelentette, hogy terrortámadásként kezelik az ügyet, bár ezt egyelőre nem tudják bizonyítani. Még szombaton este azt is közölték, hogy egy 25-30 év közötti, sportos testalkatú, arab kinézetű személyt köröznek.

David Cameron brit miniszterelnök a Twitteren ítélte el a merényletet. Kifejtette, a szabad véleménynyilvánítást mindig tiszteletben kell tartani. Együttérzését fejezte ki a dán néppel.

Vilks 2007-ben szerzett hírnevet magának, amikor egy fakutyaként ábrázolta Mohamed prófétát. Eredetileg egy helyi kiállításon akarták bemutatni művét, a szervezők azonban biztonsági okokból eltekintettek bemutatásától. Vilks ezután több bemutatóteremnek is felajánlotta munkáját, de mindegyik elutasította annak bemutatását. Több lap ugyanakkor bemutatta a rajzot, Vilkset több alkalommal is halálosan megfenyegették, s számos muzulmán ország tiltakozott ellene. Már 2009-ben merényletkísérletet hajtottak végre vele szemben, amelyet három amerikai állampolgárságú személy akart végrehajtani. 2010 májusában muzulmán tüntetők inzultálták, amikor Vilks előadást tartott az Uppsalai Egyetemen a szabad véleménynyilvánításról. 2011 szeptemberében három férfit tartóztattak le, szintén Vilksszel akartak végezni.

A merényletkísérlet szűk másfél hónappal a Charlie Hebdo párizsi szerkesztősége elleni terrortámadás után történt, amelyben 17 személy, köztük sok karikaturista vesztette életét, 21-en megsérültek.

Petro Porosenko ukrán elnök szombaton ismét kilátása helyezte, hogy hadiállapotot vezetnek be Ukrajna egész területén, ha a héten tető alá hozott tűzszüneti megállapodást nem teljesítik a Moszkva-barát szakadárok.