Éhező Gyermekekért Alapítvány;

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

- Az éhező gyerekekért

A Éhező Gyermekekért Alapítvány nemrégiben tartotta a mini film készítő pályázata eredményhirdetését a Magyar Sajtó Házában a Komlósi Oktatási Stúdió szakmai segítségével. A pályázat célja az volt, hogy az éhező gyerekek problémáira a kortársaik hívják föl a figyelmet, s ezzel növekedjék a szolidaritás köreikben, ne vessék ki társaikat maguk közül, ne csúfolják őket, hiszen nem tehetnek róla, hogy szegények.

Hanti Vilmos az alapítvány kuratóriumi elnöke a díjátadón elmondta, hogy nagyon értékes pályaművek érkeztek, de a vártnál kevesebb számban. Ez is mutatja talán azt, hogy hol tartunk. A fiatalok hamarabb készítenek egymásról telefonjaikkal filmeket szórakozásuk közben, családi keretekben, de ritkábban használják lehetőségüket arra, hogy egy-egy társadalmi problémára hívják föl a figyelmet. Ezért is van létjogosultsága a pályázatuknak. Szükséges, hogy már fiatalabb korban kialakuljon a mások iránti segítőkészség, noha tudjuk, hogy egy igazságosabb társadalomra van szükség, ahol a szegényekre több figyelmet fordít a kormány. Sajnálatosan 2010 óta a szegény családok száma jelentősen megnövekedett. A különféle szervezetek adományai, segítségei igen fontosak, de nem pótolják a szegények számára a mindenkori kormányok által működtetett különféle ellátórendszereket.

A pályázat díjazottjai
GYÉMÁNT KEKSZ DÍJ
Prokop Bence,Kolozsvár
ARANY KEKSZ DÍJ
Nagy Mercédesz, Hódmezővásárhely (A KOS különdíja)
Verebély László Szakközépiskola, Budapest (a PSZ különdíja)
Oláh Ferenc, Piliny
Bóta Edina, Kerekegyháza
Penészlek Általános Iskola. A PSZ különdíja (a CICD különdíj)
A pályázat támogatói
Komlósi Oktatási Stúdió (KOS), Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), Népszava és kiadója, BÉFLEEX, MÚOSZ, Nagy Imre Alapítvány, Kossuth Kiadó Zrt., ATV, RTL KLUB, az afrikai és indiai gyerekeket segítő angliai szervezet( CICD), MrSale, Civil Rádió, KMH Sportegyesület.



A Fidesz frakcióvezetőjének közlése szerint ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a kikötőkben lévő boltok legyenek vasárnap zárva, azt "mi támogatni fogjuk".