Ukrajna;EU-csúcs;Orbán;

 A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen az EU-csúcsra érkező Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozik a magyar sajtó

- Orbán értékel: A dolgok "a jó ösvényre válthatnak"

Jó esély kínálkozik arra, hogy Ukrajnában az ésszerű megoldás felé induljanak el a dolgok - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek csütörtöki brüsszeli nem hivatalos tanácskozására érkezve.

A miniszterelnök megfogalmazása szerint az előzetes értékelés alapján jó esély van arra, hogy az események "a rossz ösvényről a jó ösvényre váltsanak". A miniszterelnök emlékeztetett, hogy az Európai Tanács meghallgatja Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök beszámolóját a Minszkben történtekről, és Petro Porosenko ukrán elnökkel is találkoznak a tagállamok vezetői, valamint pénteken ő maga Kijevbe utazik. A kormányfő kiemelte, hogy köszönet illeti Merkelt és Hollande-ot a diplomáciai erőfeszítésekért és az eredményes tárgyalásokért.

Az ukrajnai helyzet mellett az uniós csúcstalálkozó napirendjén szerepel még a gazdasági és monetáris unió jövője, ezt érintve a görögországi helyzet, valamint a terrorizmus elleni küzdelem is. A délkelet-ukrajnai válság rendezésével foglalkozó kontaktcsoport tagjai csütörtökön Minszkben aláírták a szeptemberi megállapodások végrehajtásáról szóló 13 pontos intézkedéscsomagot: a dokumentum rendelkezik egyebek mellett a tűzszünet betartásáról, a nehézfegyverek visszavonásáról, a foglyok teljes cseréjéről, illetve arról, hogy Ukrajna helyreállítja az ellenőrzést a teljes orosz-ukrán határszakaszon.

Közös nyilatkozatban támogatta a német kancellár, a francia, az ukrán és az orosz államfő azt a tűzszüneti megállapodást, amelyet a kelet-ukrajnai szakadár "köztársaságok" képviselőivel írtak alá Minszkben az úgynevezett összekötő csoport tagjai.