Hollywood;filmforgatás;

- Magyarországon a világsztárok? Több hollywoodi filmet fogathatnak

A közelmúlt adóváltozásainak is köszönhetően az egyik legvonzóbb filmforgatási helyszínné vált Magyarország Európában. A nagy hollywoodi stúdiók szemében főként azzal vált csábítóbbá hazánk, hogy a produkciók teljes költségvetésének 20 százalékáról 25 százalékára emelkedett az az összeg, amit a támogatóktól kaphatnak. A cégek filmtámogatási felajánlásait 2015-től pedig az is ösztönzi, hogy a befizetett adójukból tehetik meg a felajánlást. E megoldással extra kifizetés nélkül is támogathatnak egy-egy produkciót, ráadásul nagyobb adómegtakarítást érhetnek el.

A 2004-es filmtörvény olyan filmtámogatási rendszert vezetett be hazánkban, amely lehetőséget teremt a cégeknek, hogy a filmalkotások elkészítéséhez nyújtott támogatást leírhassák a fizetendő adójukból és ezzel adómegtakarítást érjenek el. A támogatott film készítői a film elfogadott költségvetésének 20 százalékáig 2014 őszétől pedig már 25 százalékáig juthatnak az ilyen ingyenes támogatáshoz, amiért cserébe nem biztosíthatnak semmilyen szponzori megjelenést a támogatóknak.

„A magyar filmtámogatási rendszer 2004 óta igen kedvező feltételeket kínál arra, hogy a nagy hollywoodi stúdiók Magyarországra hozzák nagyobb költségvetésű filmjeik forgatását. Ezek mellett persze a hazai filmes szakma kiemelkedő tudása és az alacsonyabb árak is mind közrejátszottak abban, hogy az elmúlt években olyan filmeket forgattak hazánkban, mint a World War Z, a Herkules, a Spy vagy az éppen most készülő A marsi.” – mondta el Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője. „Azzal, hogy tavaly ősztől a teljes költségvetés 25 százalékára emelkedett az igénybe vehető támogatási összeg, a nagy filmprodukciók számára hazánk nyújtja az egyik legvonzóbb adókörnyezetet Európában, hiszen a legtöbb európai országban ez az arány nem haladja meg a 20 százalékot.”

A hazai filmtámogatási rendszer idén januártól egy olyan új elemmel bővült, amely a támogató cégeknek nyújt még kedvezőbb feltételeket. Az új szabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy a cégek a fizetendő adóelőlegből, vagy az adóból tegyék meg a felajánlást, amit az adóhatóság utal át a filmgyártónak. A felajánlás tehát nem jár a támogató részéről tényleges extra kifizetéssel, csupán az úgyis esedékes adóelőleget, adót kell megfizetni és nyilatkozni az adóhatóságnak a felajánlás tényéről, amit a Nemzeti Filmirodától kapott igazolással kell alátámasztani. Az adóhatóság az így felajánlott összeg meghatározott részét adóalapot csökkentő tételként mutatja ki a támogató adófolyószámláján, amely révén a támogató adómegtakarítást tud elérni.

„A januártól választható adófelajánlás révén a filmgyártást támogató cégek a felajánlott összeg 2,5 – 7,5 százalékának megfelelő adókedvezményt tudnak igénybe venni, amellyel magasabb megtakarítást tudnak elérni, mintha a közvetlen támogatás után vennék igénybe az adókedvezményt, amivel legfeljebb 4,75 százalék megtakarítást tudnak elérni. Fontos figyelni arra, hogy adóévenként csak az egyik megoldást lehet alkalmazni, ezért érdemes a további támogatások lehetőségét is mérlegelve dönteni a választott módszerről. Az új adófelajánlási szabályok nem titkolt célja, hogy még jobban támogassa és fejlessze a hazai filmalkotások elkészítését, illetve hazánkat még vonzóbb helyszínné tegye nagy költségvetésű külföldi produkciók számára.” – mondta el Békés Balázs.

A tavaly novemberi 5,8 százalékos növekedést követően tovább bővült Magyarország ipari teljesítménye, decemberben már 7,1 százalékkal erősödött az ágazat. A 2014-es évben összességében 7,6 százalékkal bővült a termelés 2013-hoz képest. Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár ennek kapcsán kiemelte, hogy az ipari termelés sorozatban már tizenhatodik hónapja múlja felül az előző év azonos időszakának a teljesítményét, amely nemcsak a hazai export növekedéséhez, hanem új munkahelyek, új beruházások létrehozásához is hozzájárul.