tiltakozás;földadó;

Korábban Balmazújvárosban tiltakoztak ugyanígy a földadó ellen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

- Újra tiltakoznak a földadó ellen

Súr főutcáján félpályás útlezárással tiltakoznak helyi gazdák, mert a Komárom-Esztergom megyei település képviselő-testülete adót vetett ki a külterületi földekre és erdőkre.

A demonstrálók 11 munkagéppel és 10 személyautóval vonultak föl. Baumann László, a délután négy óráig tartó demonstráció szervezője elmondta, szántóra aranykoronánként 300 forint az adó, ez hektáronként 4-5 ezer forint többletköltséget jelent a gazdáknak. 

Rámutatott, hogy az itteni földek kimondottan gyengék és az alacsony termésátlagok mellett az önkormányzat intézkedése miatt versenyhátrányba kerültek. Sógorka Miklós (független) polgármester elmondta, a földadót kényszerből vetették ki, mert a kötelező önkormányzati feladatok egy részéhez nem kapnak állami finanszírozást és a jelenlegi adók emelését a lakosok szociális helyzete miatt elvetették.

"Tekintettel voltunk az adót fizetők anyagi lehetőségeire, így az 50 aranykorona alatti kisbirtokosok évi 15 ezer forintos adójának megfizetésétől eltekintettünk. A nagyobb birtokokra kivetett adót az önkormányzat igazságosnak tartja és a tiltakozás ellenére sem vonja vissza" - jelentette ki a polgármester, hozzátéve, hogy a megalkotott rendeletet a kormányhivatal törvényesnek találta.

Az 1300 lakosú település költségvetése 100 millió forint, ennek fele állami támogatás. Az iparűzési adó 8 millió forint, a földadóból 5-6 millió forintos bevételre számítanak - ismertette Sógorka Miklós. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) január 30-án közölte, hogy a földadó visszavonására kéri az azt kivető önkormányzatokat. A tárca parlamenti államtitkára a múlt év végén elmondta, kezdeményezik az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását.

Az LMP szerint az Orbán-kormány célja a bankszektor tulajdonviszonyainak átalakítása, az, hogy az állam által felvásárolt, majd a rossz hitelektől megtisztított pénzintézeteket még a ciklus végéig „kormányközeli pénzembereknek” játssza át.