posta;Valentin-nap;bélyeg;

Illusztráció: Thinkstock

- Minek bélyeg? Csókkal is postázhat Valentin-napon

Ingyen kézbesíti a szerelmesek ünnepére, Bálint napra küldött üdvözlőlapokat a holland posta, a levél küldőjének csupán annyi a dolga, hogy jó erős rúzzsal egy nagy csókot nyomjon a kedvesének szóló kártya jobb felső sarkába, a bélyeg helyére.

A lényeg az - hívta fel szerdán a figyelmet a posta szóvivője - hogy a február 14-iki ünnep előtt egy nappal, február 13-án, pénteken délután öt óráig adják postára üzenetüket mindazok, akik a csókbélyeges szolgáltatást szeretnék igénybe venni. Mint a szóvivő elmondta, alkalmazottaik napok óta dolgoznak a postahivatalokban, illetve az elosztó helyeken működő szkennerek átállításán, hogy azok biztonsággal felismerjék a levelek, üdvözlőlapok megfelelő helyein virító csókformájú rúzsnyomot.  

"A munka jól halad, dolgozóink saját maguk tesztelik a gépeket. Eddig ötszáz csókkal lebélyegzett levéllel tettünk próbát és egyik gépünk sem vallott kudarcot. Reméljük, hogy semmi fennakadás nem lesz pénteken, illetve szombaton sem, amikor élesben működtetjük a rendszert, és ezzel a gesztussal sikerül örömet szerezünk mindazoknak, akik így szeretnének kedveskedni párjuknak Bálint napon"- tette hozzá. Nem tudható mennyien fognak élni az új - bár csupán átmeneti - szolgáltatással, a posta számára mindenesetre meglehetősen nagy a kihívás. Évente átlagosan mintegy 500 ezer Bálint napi üdvözlő kártyát adnak postára Hollandiában.

A délolasz tengeren hétfőn történt hajószerencsétlenségben több mint kétszáz illegális bevándorló veszítette életét - számoltak be az olasz hatóságoknak a túlélők. Eddig 29 holttestet találtak meg, mindegyikük megfagyott a tengeren.