LMP;bankadó;

- LMP: megint a bajban lévő adósok jártak rosszul

Az LMP szerint a kormány bankokkal való "új kiegyezésének" vesztesei ezúttal is az adósságok miatt tönk szélére került családok lesznek, akik az elmúlt négy évben sem kaptak semmilyen segítséget, most pedig a reményt is elvesztik, hogy ez változni fog.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közleményében azt írta: a kormány hétfőn nemcsak az Erste Bank résztulajdonosa lett, hanem egy olyan megállapodáscsomagot is elfogadott, mellyel gyakorlatilag lezárta a bankok elszámoltatását. Mint kifejtette: az EBRD gyámkodása mellett megkötött egyezség alapján a kormány többek között vállalja, hogy tartózkodik az ingatlanárverések és a kilakoltatások további szigorításától. Vállalta azt is, hogy a magáncsőd intézményét és más, fizetésképtelenné vált adósokat védő intézkedést csak a Bankszövetség egyetértésével fogadhat el. 

Ehhez jön az az elképesztő ígéret - folytatta -, hogy a kormány nem hoz a bankok profitjára negatívan ható intézkedést. Ezzel a kormány lényegében lemond a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítéséről, a bajba jutott adósok védelméről és a pénzügyi intézmények esetleges túlkapásainak korlátozásáról - mutatott rá az ellenzéki képviselő, aki szerint a kormány a mostani kiegyezéssel sokadszorra bizonyítja, hogy számára a legszegényebbek egyszerűen nem léteznek. 

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be: a következő években jelentősen csökken a bankadó, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is, 2016-ban 60 milliárd forinttal lesz kevesebb ez az adó.

Bemutatkozó látogatáson fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok új budapesti nagykövetét Trócsányi László igazságügy-miniszter kedden.