Orbán Viktor;részesedés;Erste Bank;bankok;

FOTÓ: Népszava

- Orbán: az állam tulajdont szerez az Erste Bankban

A magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben.

Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója azt közölte, hogy az EBRD és a magyar állam is 15 százalékos tulajdonrészhez jut tőkeemeléssel.

Orbán Viktor azonban azt is megjegyezte: a megállapodás rögzíti, hogy átvilágítják az Erste Bank Hungary-t, a kormány szándéka, hogy 15 százalékos tulajdonrészt szerezzen a bankban, "feltéve, ha meg tudunk állapodni az árban", és "a végén a tárgyalások a részletkérdésekben stimmelnek majd".

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a megállapodás értelmében a kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-2019-ben is folytathatja. Kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy a bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is.

Orbán Viktor elmondta: 2017-ben ennél enyhébb bankadó-csökkentés lehet, és a megállapodás szerint a kormány ezután is törekedni fog arra, hogy "az Európában bevett mértékhez közelítsen" a magyar bankadó mértéke, mert az első kétéves csökkentés után "még mindig első helyen leszünk valahol Szlovákia előtt". 

A miniszterelnök aláhúzta: a megállapodás 2016-2017-re számszerűen is tartalmazza, hogy mennyivel csökken majd a bankadó, az azt követő két évre (2018-2019-re pedig) vonatkozóan pedig rögzítették a kormány további csökkentési szándékát. 

Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke történelmi  lépésnek nevezte a megállapodást, amely szavai szerint azt jelzi, hogy szilárd alapokra tudják helyezni ezzel a banki együttműködést, mivel számos kötelezettséget vállalnak a szerződést aláíró felek.

Az EBRD elnöke kiemelte: Magyarország jó növekedést mutatott az elmúlt években, Magyarország jól jött ki a válságból, ezzel együtt az országban hatékony bankszektorra van szükség.  Magyarországon egy erős vállalkozói szellem uralkodik, és ehhez megfelelő finanszírozásra van szükség - fűzte hozzá.

Rámutatott: az EBRD részéről fontos szerepet szánnak a kis- és középvállalkozások fejlesztésének, az erős bankokra nagy szükség a gazdaságban, a magyar kormány az üzleti élet támogatásában óriási szerepet játszhat. 

550 milliós hitelprogramot indít az Erste
Egy 250 millió eurós hitelkeret legfontosabb része a közszféra alkalmazottai számára kidolgozott komplett pénzügyi csomag. Energiahatékonysági programokat 100 millió euró értékben finanszíroz a bank,  200 millió eurót pedig az agrárgazdaság hitelezésére fordítanak.
A közlemény szerint a magyar kormány a szándéknyilatkozatban kijelenti, hogy nem kíván többségi tulajdonrészt szerezni rendszerszinten fontos bankokban, és kötelezi magát, hogy a következő három évben magánkézbe adja a magyar bankokban jelenleg közvetve vagy közvetlenül birtokolt többségi részvénycsomagját.

 

A 15-15 százalékos arányból arra lehet következtetni, hogy az osztrákok a kétharmados - irányító - többségüket meg kívánják tartani, vagyis az alapvető döntési jogukról semmiképpen nem mondanak le. Szakértői értékelések szerint ennek a befektetésnek inkább presztízsértéke a nagyobb, mintsem az üzleti. Az egyelőre nem ismert, hogy az egyébként kicentizett idei költségvetést mennyivel terheli majd a tranzakció.

Orbán Viktor miniszterelnök (k), Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke (b) és Andreas Treichl, az osztrák Erste Group Bank AG vezérigazgatója (j) sajtótájékoztatót tart a megállapodás aláírása után az Országházban. A kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-ban is folytatja - jelentette be a miniszterelnök. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnök (k), Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke (b) és Andreas Treichl, az osztrák Erste Group Bank AG vezérigazgatója (j) sajtótájékoztatót tart a megállapodás aláírása után az Országházban. A kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-ban is folytatja - jelentette be a miniszterelnök. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az osztrák anyabank részvényesei már hosszabb ideje aggódnak a magyarországi leány működési eredményei miatt. A hazai bankellenes, mérlegrontó intézkedések: pénzintézeti különadó, transzakciós illeték, a devizahitelek végtörlesztése és a nálunk működő pénzintézetek "tisztességtelenségének" törvénybe iktatása és alkotmánybírósági jóváhagyása, mind mind olyan történések, a forintosításról és a fair-banki működésről még nem is beszéltünk, amelyek súlyos áldozatokat követelnek a teljes, Magyarországon működő pénzintézeti szférától. Emellett a jogbiztonság hiánya miatt a hitelezési tevékenység is akadozik. Az államkötvények kondíciói úgy alakultak, hogy a megtakarító lakosság tekintélyes részét abba az irányba terelik, hogy a banki betétek helyett inkább ezeket vásárolják. (Az intézményi befektetők is megtalálták azokat a trükköket, hogy számukra is jusson ilyen papapírokból.)

"Ráadásul az Erste nem tett le róla, hogy további akvizíciókkal erősödjön. A BNP privát banki üzletága mellett a bank indulni kíván a Citibank privát banki és hitelkártyás ügyfeleiért folyó liciten is. Emellett az EBRD bekapcsolódása akár egyéb ügyleteket is elősegíthet. Ebbe a körbe akár a Raiffeisen vagy annak lakossági üzletágának integrációja is beleférhet - még akkor is, ha ezt a hírt az Erste a múlt héten cáfolta. Az EBRD bekapcsolódása az állam fizetési terheit is csökkenti, miközben a reményteli akvizíciók hasznát az állam is évezheti" - írja Privátbankár is. Az EBRD-nek fő szerep juthat még a bank tőkeellátásnak javításában, ami a további akvizíciók miatt elengedhetetlen. 

Görögországnak várhatóan távoznia kell az euróövezetből, mert további tagsága sem a görög gazdaság, sem a valutaunió érdekeit nem szolgálja - mondta vasárnap a BBC-nek Alan Greenspan.