A parancsnok (az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke) ígéretét megtartva államtitkári kísérettel meglátogatta a pékek és az élelmiszer-feldogozók képviselőinek főhadiszállását. Sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „ha a gázolaj árának emelkedésekor ugyanolyan mértékben nő a fehér kenyér ára is, akkor elvárható, hogy a gázolajár-csökkenéskor a fehér kenyér és más pékáruk ára is ugyanúgy csökkenjen”.
Súlyos kijelentés egy olyan közgazdásztól, aki 2012-ben Hagelmayer-díjban részesült. Tudjuk, hogy a kitüntetést nem kapják, hanem adják, de azért ne kerteljünk, nagy volt a meglepetés. A fiatalabb olvasók kedvéért: Dr. Hagelmayer István tanszékvezető egyetemi tanár, kiváló pénzelméleti szakember és az Állami Számvevőszék első elnöke volt. Igazi közgazdasági nagyágyúként tartjuk számon ma is, emlékére a 2000. évben joggal alapítottak rangosnak számító kitüntetést. A Hagelmayer-díjat azok kaphatják, akik kimagasló, példaértékű teljesítményükkel hozzájárultak az Állami Számvevőszék jogállami és társadalmi súlyának, szakmai tekintélyének kialakításához, részt vettek az intézmény szervezetének megújításában, a nemzetközi kapcsolatok építésében, továbbá kiemelkedő pénzügyi ellenőrzési tevékenységükkel hozzájárultak a közpénzek hatékonyabb felhasználásához. A 2013. évben kitüntetett személy még a 2012. évinél is nagyobb megrökönyödést váltott ki: Hagelmayer-díjban részesült a doktori címétől megfosztott egykori kiváló párbajtőröző, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Köztársaság volt elnöke. Ekkor – sportnyelven szólva - csaknem padlót fogtunk.
Visszatérve napjainkhoz: a közgazdász végzettségű kommandó-parancsnok idén januárban hirtelen feltalálta a gázolajalapú búrkiflit, hiszen állítása szerint a péksütemény és a gázolaj ára együtt, azonos mértékben és csak egy irányba változhat. Nem számít a minimális bér és a garantált bérminimum évről-évre történő emelkedése, a közeli múltban bevezetett és az idén kiterjesztett útdíj, de az sem fontos, hogy folyamatosan növekednek az alap- és segédanyagok árai, nem beszélve arról, hogy könyörtelenül a vállalkozások nyakába varrták az előkészítetlen Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) összes terhét. A lakossági rezsicsökkenés volumenének a vállalkozókra való átterheléséről részletesen nem szólok, a vállalkozói devizaalapú hitelek megoldatlansága pedig úgy tűnik, hogy senkit nem érdekel. De az sem zavarja az ifjú pártaktivistát, hogy huszonöt éve piacgazdaságot építünk, amelyben az árakat elsősorban a keresleti-kínálati viszonyok, a verseny és a cégek költségviselő képessége határozza meg, és nem a központi bizottság.
A pékek és élelmiszer-feldolgozók képviselői a találkozón igyekeztek szakmai érvekkel meggyőzni a 2012-ben kitüntetett közgazdászt álláspontja tarthatatlanságáról, de a rendíthetetlen kommandó-vezető közölte: „nem fogja a témát veszni hagyni” és hamarosan megkezdi az egyeztetést a kereskedelmi láncok képviselőivel, mivel a kialakult fogyasztói árakért ők is felelősek. Az sem hatotta meg a hiperaktív sütőipari népbiztost, hogy a pékáruk fogyasztói ára összességében csökkenő tendenciát mutat.
Látva a kiflikomédia újabb felvonását, felmerült bennem a kérdés: miért kell Magyarországon az adófizetők pénzéből kormányt és minisztériumokat (el)tartani? Bárhol és bármikor bevethető a képviselői mandátummal is rendelkező lelkes akcióhős, aki a pártutasításnak megfelelően pillanatok alatt határozottan rendezi a kényes kérdéseket. Egyeztetést kezdeményez, tárgyalást színlel, kinyilatkoztat, normaszöveg javaslatot készíttet, majd gombnyomás és kész az elfogadott jogszabály. Van kérdés elvtársak?
Aztán az jutott eszembe, hogy ennél a cipócirkusznál az is jobb lenne, ha a magyar kormány feltámasztaná az 1990-ben megszüntetett Országos Anyag –és Árhivatalt. Az komoly intézmény volt, komoly szakemberekkel. Tizenhét évig egy tekintélyes, kiemelkedő tudású közgazdász vezette a hivatalt, a 2005-ben elhunyt Dr. Csikós Nagy Béla akadémikus. Biztosan csodálkozna, és talán morogna is a professzor úr, ha azt látná/tapasztalná, hogy a rendszerváltás negyedszázados jubileumának évében az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke össze-vissza szaladgál, és pancser módon foglalkozik szakágazati szintű árkérdésekkel.
Mi is morgunk, de azért titkon abban reménykedünk, hogy az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni és a kenyér árát a következő huszonöt évben sem a politikusok fogják meghatározni. De sajnos az is benne van a pakliban, hogy a „gázolaj- és lisztérzékeny” bizottsági elnök „péksütetű” találmányáért hamarosan Széchenyi-díjban részesülhet. Ez az opció még viccnek is rossz.
