Spanyolország;Sziriza.;Podemos;

- A Sziriza példáját követné a spanyol Podemos

Tízezerek tüntettek Madridban a radikális baloldali Podemos párt mellett. A tavaly alakult tömörülés az élre tört a spanyol pártok népszerűségi listáján, s a görög Sziriza párt sikerén felbuzdulva azt reméli, győzelmet arathat az idén esedékes parlamenti választáson. A Szirizához hasonlóan a Podemos is véget vetne a megszorításoknak, a szükségintézkedéseknek, s harcot indítana a korrupció ellen.

A „Felvonulás a változásért” jelszóval meghirdetett menet a Cibeles tértől indult, s teljesen megtöltötte a tömeg Madrid főterét, a Puerta del Solt. A Puerta del Sol volt a spanyol „felháborodottak” megmozdulásainak színhelye, sokáig ott táboroztak a „99 százalék” képviselői, az akkori mozgalomból nőtt ki a Podemos tömörülés, amely a tavalyi EP-választásokon már megmutatta erejét.

A Podemos 36 éves vezetőjét, Pablo Iglesias politológust a tömeg jövendő miniszterelnökként üdvözölte. „Politikusok, a nép felébredt!” állt az egyik transzparensen. Inigo Errejón, a Podemos második számú vezetője beszédében azt mondta: „A változás ma már elkerülhetetlen követelés, s 2015 az egyszerű, szegénységbe taszított emberek győzelmének éve lehet”. Iglesias beszédében a Szirizát dícsérte, mondván, hat nap alatt többet tettek Görögországért, mint az előző kormányok évek során. Iglesias azt mondta, az is korrupció, hogy a leggazdagabb spanyolok 1 százalékának jövedelme annyi, mint a spanyolok 73 százalékáé együttvéve.

A Podemos támogatottsága nő, híveik 260 autóbusszal érkeztek az ország minden részéből a fővárosba a szombati megmozdulásra – írta az El Mundo című lap. Mariano Rajoy spanyol kormányfő tegnap Barcelonában nyilatkozott. Reményét fejezte ki, hogy a radikalizmus fellendülése nem lesz hosszú életű Spanyolországban, s mihamarabb visszatérnek „a normalitásokhoz”. Rajoy bírálta Andalúzia és Katalónia vezetését, amiért előrehozott választásokat írtak ki, szerinte ez indokolatlan lépés volt, s a helyi vezetők csak saját érdekeikkel törődtek, figyelmen kívül hagyva Spanyolország érdekeit.

Negyedik próbálkozásra megválasztották az új olasz államfőt. Ahogy várható volt, Sergio Mattarella veterán alkotmányjogász váltja fel a január 14-én lemondott, 89 éves Giorgio Napolitanót. Három alkalommal kétharmados támogatásra lett volna szükség, de ezt nem sikerült elérni, negyedszerre viszont már elegendő volt az egyszerű többség is.