kaszinó;Andy Vajna;

FOTÓ: Népszava

- Vajna megint új kaszinót nyit

Holnaptól már nem csak Pesten szórhatjuk a pénzt a szerencsejátékra, hanem Budán is, ugyanis nyílik a negyedik Vajna-érdekeltségű kaszinó az óbudai Eurocenterben - értesült a vg.hu.

A lap információi szerint több mint 150 nyerőgép és négy elektronikus rulett kap majd helyet abban a teremben, ami az Andy Vajnához köthető Las Vegas Casino Kft. hálózatához tartozik. 

Az új Vajna-kaszinóval már összesen 660 játékautomata lesz a négy fővárosi kaszinóban, hamarosan pedig újra kinyit a Tropicana kaszinó is, így biztosan elérik majd a 800 darabos gépszámot.

„A tavaly májusban megkötött koncessziós szerződések alapján az idén nyolc kaszinó működhet Magyarországon, ezek után 6,2 milliárd forintos játékadó-bevétel várható 2015-ben” – közölte a lappal a gazdasági tárca. Az öt fővárosi kaszinó mellett egy Sopronban, egy Nyíregyházán és ugyancsak egy Debrecenben üzemelhet.

„Pályázat nélküli ajánlattételi eljárás keretében jelenleg is jogi lehetőség van két nyugat-magyarországi és egy kelet-magyarországi helyszínre második kategóriás játékkaszinó üzemeltetésére szóló ajánlattételre. E három helyre pályázat is kiírható, a pályázat esetleges kiírásáról azonban előzetesen nem adható információ” – tudatta a gazdasági tárca a vg.hu-val.

Forrás: vg.hu.

Egymilliárdot kaszált a filmmogul
Korábban a Népszabadság információi alapján írtuk, hogy az Orbán-kormány filmügyi biztosának akkor is szépen hozott a szerencsejáték, amikor látszólag már nem, illetve még nem volt érdekelt a kaszinóüzletben. Andy Vajna 2010 végén az akkor még veszteséges Tropicanát működtető Belvárosi Kaszinó Kft. kisebbségi részesedését 245 millió forintért eladta a többségi tulajdonos állami Szerencsejáték Zrt.-nek. Az üzletember azonban ezt követően sem távolodott el teljesen a Tropicanától, a kaszinó ugyanis továbbra is az érdekeltségébe tartozó Bar-Co. Kft.-é maradt, s az állami cég ettől a vállalkozástól vette azt bérbe. A Szerencsejáték Zrt. internetes oldalán nemrég közzétette a Belvárosi Kaszinó Kft. szerződéseit. Eszerint a társaság 2011-ben nettó 194,8 milliót, 2012-ben 210,1 milliót, 2013-ban 280 milliót, míg tavaly kerek 300 millió forint bérleti díjat fizetett ki Vajna érdekeltségének. E szerint négy év alatt csaknem egymilliárd forint bérleti díjat utaltak át azért, hogy a kaszinó a belvárosi Vigadó utca 2. szám alatt működhessen.

 

LMP: Vajna egy „hollywoodi offshore-lovag”

Schiffer András, az LMP társelnöke Andy Vajna kaszinóügyéről szólva kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök stratégiát váltott, a második kétharmad megszerzése után új oligarchák feltőkésítése zajlik. Szerinte a szavazók szembeköpése az, hogy egyikük egy „hollywoodi offshore-lovag”. Hozzátette: pártja vizsgálja, milyen jogi lépések tehetők az ügyben. 

A német nemzetiek eddig támogatták a Schleicher-kormányt, de csalódtak benne. Most megállapodtak Hitlerrel a birodalmi kormány újjáalakítása dolgában. Ezen a napon írtuk - Népszava anno