meghalt;Demis Roussos;

Demis Roussos. Forrás: Facebook

- Gyász! Meghalt Demis Roussos

Elhunyt Demis Roussos világhírű görög énekes. A 69 esztendős sztárt szombatról vasárnapra virradó éjjel érte a halál egy athéni kórházban - számolt be a hirado.hu.

1946. június 15-én az egyiptomi Alexandriában született Artemios Ventouris Roussos néven. Családja az 1956-os szuezi válság idején hagyta el a fáraók földjét. Karrierjét hangszeres zenészként, illetve templomi kóristaként kezdte. Barátaival zenekart alapítottak, így jött létre az Aphrodite's Child, amelynek Vangelis és Loucas Sideras is a tagja volt.

Népszerűségük napról napra növekedett, miközben az átalakuló politikai élet Görögországban egyre kevésbé kedvezett a művészeknek. Katonai junta vette át a hatalmat, így több művész, köztük Roussos zenekara is, külföldön próbált szerencsét. Útjuk először Angliába vezetett, de megfelelő papírok híján továbbutaztak Párizsba. Éppen a franciaországi diáklázadások sűrűjébe érkeztek, ahol a Philips producereként ismertté vált Pierre Sberron támogatásával a Mercury Records karolta fel őket.

Első hatalmas sikerük a Rain and Tears című daluk volt, amelynek révén nemzetközi ismertségre tettek szert. A zenekar még négy évig játszott együtt. A csúcsra az 1972-ben kiadott 666 című kollázslemezzel jutottak, melynek érdekessége, hogy vendégként Iréne Papas is szerepelt a korongon. A tagok között kialakult feszültség miatt a zenekar felbomlott, de Vangelis és Roussos baráti kapcsolta nem szűnt meg, több közös felvételen is dolgoztak később együtt.

Roussos az együttesből kiválva szólóénekesként folytatta pályáját. Már első önálló dala, a We Shall Dance is listavezető volt 1971-ben, a világhírt azonban a Fire and Ice (Tűz és jég) című első szólóalbuma hozta meg számára.

Negyvenévesen már több földrészen ünnepelt "all round" muzsikus, énekes és hangszeres művész volt egy személyben, aki fellépésein többnyire basszusgitározott és zongorázott is. Első tengerentúli turnéján New Yorktól Las Vegasig meghódította az Újvilágot. Politikai méltóságok exkluzív partijain éppúgy koncertezett, mint a brazíliai Maracana stadion százötvenezer nézője előtt. 1978-ban visszavonult és Malibun telepedett le.

Néhány év múlva úgy döntött, hogy hazatér Görögországba. 1985. június 14-én Rómába tartó gépét eltérítették, az énekest és feleségét néhány napig fogva tartották. Ez a trauma megváltoztatta az életét, s úgy döntött, hogy visszatér a színpadra, hogy a zene erejével tegye jobbá a világot. Visszatérése után mintegy száz koncertet adott évente.

Közben feleségétől elvált, látványosan lefogyott, kövérségével évekig folytatott harcot. Robusztus termetével, bő, díszes, aranyhímzéses ruháival, hosszú hajával, szakállával és jellegzetes, nagy szuggesztivitású énekhangjával újra népszerű lett, főként Európa déli részén. Repertoárja a korabeli kritika szerint valóságos gyűjteménye volt a "klasszikus szerelmes daloknak, amelyek a csalódott szerelmeseket is felvidítják".

Interjúihoz nem volt nehéz nyelvet találni, hiszen szó szerint "hét nyelven beszélt": görög anyanyelvén kívül olaszul, franciául, spanyolul, portugálul, angolul és arabul. A hatodik ikszen túl igyekezett fegyelmezett életet élni. "A zene az egyetlen olyan szenvedélyem, amiről nem lehet egykönnyen leszokni" - nyilatkozta.

Utolsó stúdióalbumát 2009-ben adta ki Demis címmel. Mintegy harminc lemeze jelent meg, világszerte több mint 50 millió albumát adták el. A Roussos-slágerek Magyarország-szerte is hatalmas népszerűségnek örvendtek, főként Zámbó Jimmy énekelt Roussos-számokat, aki példaképének is tartotta. Legismertebb slágerei, a Rain and Tears, a We Shall Dance, a Forever and Ever és a My Friend the Wind és a Goodbye My Love, Goodbye még ma is ismertek.

Életének 72. évében, rövid, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Tóth Titusz színművész - közölte a Színházi Dolgozók Szakszervezete.