Afrika;piac;Ázsia;kkv;export;BKIK;

Balogh Sándor, a BKIK Szakmai Osztályának elnöke FOTÓ: NÉPSZAVA

- Érdemes megcélozni a távolabbi piacokat is

A magyar export nyolcvan százaléka a nagyvállalatoktól származik, noha a kis- és középvállalkozások (kkv) foglalkoztatják az összes munkavállaló 85 százalékát. Erről az aránytalanságról is szó volt azon a budapesti konferencián, amelynek résztvevői a távoli piacokra irányuló kivitel további lehetőségeit vitatták meg. A cél az, hogy a kisebb cégek közül is minél több élvezhesse az export bővítésének hasznát. Kiss Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke utalt rá, hogy már a javuló adókörnyezet is komolyan segíti a külföldi versenyképességet, de bővültek a finanszírozás és a külföldi piacokra jutás lehetőségei is.

Pana Petra, a külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2015-re konkrét akciótervet dolgoztak ki. Felmérték, mire van kereslet, s ehhez próbálják társítani a hazai vállalkozások kínálatát. Sokat segít a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tevékenysége: 2015 közepére már több mint 40 olyan kereskedőház lesz világszerte, amely támogatást nyújt a kivitel bővítéséhez, hasonlóan a külgazdasági attasékhoz. Lehetőség nyílik különböző kedvező hitelfelvételekre is. Emlékeztetett, hogy a magyar export 70 százaléka jelenleg Európába irányul, de kívánatos lenne, hogy ez valamelyest csökkenjen.

Egybehangzó vélemény, hogy Afrika és Ázsia a lehet a legjobb felvevő. Az iránta érdeklődő cégek képviselői a konferencián tájékozódhattak az egyes területek – így a Távol-Kelet, Közel-Kelet, Afrika, India – szakértőinek tapasztalatairól is. A Távol-Kelet kapcsán többek között elhangzott, hogy a kulturális különbségeket is át kell hidalni, ott például sokkal hangsúlyosabbak a személyes kapcsolatok. Népszerű termékek lehetnek a gyapjú, a toll, az előcsomagolt élelmiszerek, a tejtermékek, a húsipari termékek, de még a szivattyúk is.

Balogh Sándor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Közel-Keleti Szakmai Osztályának elnöke kiemelte, hogy a Nemzeti Kereskedőházak (HTCC-k) segítenek közelebbi kapcsolatokat teremteni az egyes államokkal. Így pedig könnyebben létesíthetnek üzletet a magyar vállalkozások. Külön is felhívta a figyelmet az Egyesült Arab Emírségekre:„Dubai virágzik és vár mindenkit. Nincs adóhivatal, csak egy fix regisztrációs díj, ezért cserébe a tevékenységi körein belül a cég azt csinál, amit akar. Ami nehéz: mindenki oda szeretne menni, ezért tényleg olyannal kell előállni, ami különleges” – mondta Balogh Sándor.

A 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek nem közlekedhetnek a 77-es, a 82-es és a 83-as főút egy-egy szakaszán.