Nem rendjén való, hogy a magyar kormányok (nem csak az Orbán-kabinet, elődei is) legfelső szinten távol tartják magukat az évenkénti világgazdasági fórumtól. Nem csak a „bombák” miatt, mert lám, Angela Merkel német kancellár robbantott Davosban azzal, hogy európai-orosz szabadkereskedelmi övezet létrehozását javasolta Moszkvának. Jelen kellene lenni azért is, mert a „robbantások” árnyékában fontosak lehetnek a kommentáló mellékmondatok. Most a német kancellár keleti nyitása lett a „szenzáció”, s némileg visszhangtalan maradt, hogy Merkel óva intette az euró-övezet tagállamait a gazdasági reformok feladásától. „Az Európai Központi Bank növekedést ösztönző lépései nem mentik fel a politikusokat annak felelőssége alól, hogy meg kell változtatniuk gazdaságukat" – mondta, mielőtt még Mario Draghi, az EKB elnöke bejelentette: másfél évig az EKB havi 60 milliárd euróért vásárol állami és magánkibocsátók adósságpapírjaiból. Ami hasonlít az amerikai FED éppen kihunyó eszközvásárlási programjához, amellyel sikerült az amerikai gazdaságot talpra állítani. Németország mindig is ellenezte ezt, nem csak a bankóprés okozta tunyaság, az elmaradó szerkezeti reformok veszélye miatt, hanem mert - ahogyan Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke fogalmazott -, az olcsó pénz politikája, amely a FED és a japán jegybank ötlete, nem indigózható Európában, ahol nincs központi kormány.
Magyarország az euró-övezeten kívüli szabadságban dagonyázik (Rogán Antal óv is ennek feladásától), de Merkel figyelmeztetését azért illene itthon is meghallani, miközben a budapesti kormányzati termekben az orbáni keleti nyitást ünnepelve alighanem hevesen bólogatnak Merkel Moszkvának tett gesztusára. Csakhogy Orbán keleti nyitása nem Merkelé. Orbán nem nyugati partner Moszkvában, mint Merkel, hanem egy parlamentarizmuson kívüli parlamentarizmusban az unió perifériáján dülöngélő politikus. Merkel (és az unió) azzal, hogy hajlandó volna tárgyalni egy "Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő” európai-orosz szabadkereskedelmi övezetről (a szóhasználat Vlagyimir Putyiné még 2010-ből), csak utat próbál találni a szankciók mellett keményen kiálló, teljesen megmerevedett Moszkva-ellenes amerikai politikai doktrína és az ukrajnai orosz politika, háború szirtjei között. A szociáldemokrata Sigmar Gabriel alkancellár egyenesen azt sürgeti, hogy az unióban kezdődjön párbeszéd arról, mit lehet felkínálni Moszkvának a "háború utáni időkre", mert az EU-nak kiutat kellene ajánlania Oroszországnak. Felismerése ez annak, amit Washington nem akar felismerni: a tehetetlenségig sarokba szorított ellenfél csak egyre erősebb karmolásra képes. Az oroszoknak felkínált egérút tehát az, hogy Brüsszel hajlandó az unió és az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unió érdekeinek egyeztetésére. Ami persze az Egyesült Államokat kényelmetlen helyzetbe hozza. Nem csak a már említett túlságosan is merev külpolitikai doktrína miatt, hanem, mert az Eurázsiai Unió és az EU közeledése új megvilágításba helyezheti a készülő transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményt is.
Merkel keleti nyitásának persze feltétele, hogy Moszkva segítsen rendezni az ukrán válságot, a szabadkereskedelmi egyezmény lehetőségéért cserébe Oroszországnak először is tiszteletben kellene tartania a minszki tűzszüneti megállapodást. Még ezt is nehéz lesz elérni, nem hogy a Krímről beszélni lehessen, amelynek bekebelezését Európa azzal együtt elfogadhatatlannak mondja, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz nyíltan is tudomásul venni, mert nem tehet ellene semmit. Mint ahogyan – egy újabb világháború lehetőségét nem említve - a kölcsönös sebeket ejtő szankciókon túl Kelet-Ukrajna elszakítása esetén is tehetetlen lenne.
Az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket akkor lehet visszavonni, ha megszűnik azok kiváltó oka – mondják most „talányosan” Davosban a berlini vezetők, de ezt már mindkét fél legnagyobb jóindulata mellett, az ősbűnben osztozva is lehetetlen "visszafelé" elérni. Másrészt: nem tudni, hogy Putyin mennyire tartja még ellenőrzése alatt a kelet-ukrajnai szakadárokat, mennyire lettek azok önjárók, vagy mennyire tartja politikailag lehetségesnek a Krímbe vezető szárazföldi folyosó megteremtését, amihez folyamatosan táplálnia kell a kelet-ukrajnai harcokat. Miközben a fél világ a Merkel-javaslatot emésztette, Zaharcsenko, a szakadárok „Donyecki Népköztársaságának” vezetője vasárnap személyesen tartotta szükségesnek bejelenteni: támadást indítottak az Azovi-tenger menti, ukrán ellenőrzés alatt álló Mariupol (a Krímbe vezető szárazföldi folyosó kulcsa) ellen.
Meglehet megkésve robbant a davosi bomba.
