MSZP;Fazekas Sándor;Földművelésügyi Minisztéirum;Kiss Szilárd;

- MSZP: Bűnözők a földművelésügyi miniszter környezetében?

A legfrissebb hírek szerint előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd korábbi orosz mezőgazdasági attasé, aki Fazekas Sándor bizalmasa. Ő az, akit Oroszországban elítéltek, ennek ellenére gond nélkül átment a nemzetbiztonsági vizsgálaton. Vajon miért? - kérdezi közleményében az MSZP.

A dokumentum így folytatódik:

Érdekes véletlen, hogy az ügy kapcsán károsultként előkerült Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet sok legelőnyertesnek is hitelezett, mielőtt csődbe ment. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentése szerint több tucat új cég alakult azzal a céllal, hogy a legelőpályázaton induljon, ami önmagában nem törvénytelen, de az felettébb furcsa, hogy a pályázati kiírás után jöttek létre, és sok ezer hektár legelőhöz jutottak hozzá.

Tiszafüreden az a korábbi ruhaimportőr, aki szintén Fazekas Sándor baráti köréhez tartozik, gyors karriert futott be állattenyésztőként, majd feketevágásból származó lépfenés húst adott el. Az azt megvásárló vállalkozó, aki szintén a miniszter baráti köréhez tartozik, a romlott húst gyerekeknek szolgálta fel. Az elkövetők ugyan pénzbírságot kaptak a tettükért, de a feketevágó „állattartónak” még a legelőbérleti szerződését sem bontották fel.

Mindezek alapján ismételten követeljük, hogy a kormány - alapvetően a KEHI jelentésre támaszkodva - azonnal függessze fel a gyanús körülmények között létrejött szerződéseket! Biztosítsa a károsult családok megélhetését, a nyomozó hatóságok pedig hangolják össze a takarékszövetkezeti csődök és a földmutyi kapcsán folytatott nyomozást!

Az is kiderült, hogy nem csak az Alföldön bukott meg a Fidesz káderpolitikája, hanem Veszprémben is. Hirtelen felmentették a szintén a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt működő VERGA Zrt. vezérigazgatóját. Az elődjét, aki megbecsült szakember volt és soha nem keveredett sikkasztási ügybe, azért mentették fel 2010-ben, mert nem felelt meg a Kubatov-lista követelményeinek. A térségben gazdálkodók felhívták a figyelmemet arra, hogy a nagy büszkeséggel beharangozott „Vergaközjó” programra elköltött 500 millió felhasználása is felveti a bűncselekmény gyanúját, hiszen az új, illetve felújított létesítmények költsége minden ésszerű összegnél magasabb.

Ezúton kérjük a hatóságot, hogy terjesszék ki a sikkasztási ügy nyomozását a közjó program elemeire is. A beruházásokkal kapcsolatos információk megtalálhatók a vergakozjo.hu oldalon.

Gőgös Zoltán,
az MSZP elnökhelyettese

A 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek nem közlekedhetnek a 77-es, a 82-es és a 83-as főút egy-egy szakaszán.