Szerintem;Orbán-kormány;

- Megállítani ezt az őrületet!

Több mint aggasztó, sőt rémületes a napi rendszeres őrülethadjárat, amit ez a kormány csinál.

Ki kell mondani: a lehetetlen kormányzás, az őrült ötletek elszabadulásának mérete nemzeti sorskérdéssé vált. Orbán örökös „háborúi”, harci látomásai veszélyeztetik az egész ország nyugalmát még békeidőben is. Ez már minden területen érezhető, a társadalom mentálisan egyre romlik, a hitelességünk, büszkeségünk egyre fogy. A romlás, a lezüllesztés a szakterületeken és a kultúrában is gyorsuló lejtőn robog lefelé.

Óriási a kilátástalanság, a reménytelenség, a szegénység, megint a sorstalan gyengeség állapotában vagyunk. És ezt most már így nem lehet hagyni. Nem szabad hagyni! Elég volt a hatalmi szabadságharcból. Ha nem erről volna szó, akkor lennének ellensúlyok a hatalomban, lenne tisztességes Munka törvénykönyv, és nem lehetne kikerülni a demokratikus párbeszédet a parlamentben, a választások idején. Az őrült korszaknak legyen végre vége!

Csaknem egymilliárd forint múzeumi célú állami támogatásról döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a pénzt az egykori megyei múzeumi szervezetek önkormányzati fenntartásba került tagintézményei kapják - közölte a tárca pénteken.