Varga Mihály;elbocsátások;adók;riogatás;

Illusztráció/Népszava

- Varga kioktat: abba kell hagyni a riogatást

Abba kellene hagyni a riogatásokat - ezt Varga Mihály mondta a köztévé esti műsorában. A nemzetgazdasági miniszter a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos népszavazást kezdeményező érdekképviseleteknek a létszámleépítésről, illetve az új adók bevezetéséről szóló kijelentésekre reagált. 

A miniszter szerint nincs szó arról, hogy a kereskedelmi szektor leépítené létszáma 20-30 százalékát. Ha Ausztriában és Németországban meg tudták oldani a vasárnapi pihenőnap szabályozását, akkor Magyarország is nagyobb gond nélkül, jelentős költségvetési kiesés nélkül meg tud birkózni ezzel a feladattal - jelentette ki Varga Mihály töretlen - és politikailag szükségszerű - optimizmussal. 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a fentiektől meglehetősen eltérő a véleménye. A szövetség ügyvezető elnöke szerint várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből a boltok vasárnapi zárva tartása miatt, a foglalkoztatottak és az általános forgalmi adó kiesése következtében. A Liga szakszervezetek elnökének kalkulációja szerint pedig  az üzletek bezárása miatt 25-30 ezer munkahely fog megszűnni.

A jelzett Tesco-bezárások után lapunk tegnap beszámolt arról a hírről is, hogy a Baumax barkácsáruház 2015 második negyedévében kivonul Magyarországról. A közlemény szerint 14 magyarországi áruházat zárnak be áprilisig. Michael Hürter, a Baumax igazgatótanácsának elnöke elmondta: "mindig is azt vallottuk, hogy maradni akarunk Magyarországon. A nehéz gazdasági körülmények miatt azonban minden erőnket a másik három országra kell összpontosítanunk és Magyarországtól el kell búcsúznunk."  

Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert - legalább is az MTI beszámolója szerint - a köztévé esti műsorában erről nem kérdezték.

Szó volt azonban a kormányzati sikerpropaganda egyik újabb epizódjaként kínálkozó devizahiteles problémáról.  A miniszter ennek kapcsán ismét tudatta: a magyar kormány, az emberek közösen megoldották a problémát, amihez arra is szükség volt, hogy a Kúria jogegységi döntést hozzon. (vagyis jó ötlet volt annak idején a Kúriához passzolni a labdát.) A magyar modell működik - jelentette ki Varga Mihály.



A Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon műszaki hiba miatt 20-30 percet késnek a vonatok. Kábelzárlat miatt ugyanis nem működnek a vasúti jelző- és biztosítóberendezések, illetve az átjárókban lévő sorompók Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész között, emiatt a vonatok lassabban haladnak.