kórház;Egyiptom;blogger;

- Kórházban az ismert blogger

Kórházba kellett szállítani a börtönből Egyiptom legismertebb bloggerét, Alaa Abdel-Fattahot, aki 78 napja tart éhségsztrájkot. A 33 éves férfit előzőleg azért tartóztatták le, mert „sértegette” az egyiptomi kormányzatot. Kritikus megjegyzéseit azonban nemcsak a jelenlegi vezetés nem kedveli: a 2011-ben megbuktatott Hoszni Mubarak és a 2013 júliusában a hadsereg által megbuktatott iszlamista elnök, Mohammed Morszi elnöksége idején is börtönbe vetették.

Már a katonai kormányzat volt hatalmon 2013 novemberében, amikor 15 éves börtönbüntetésre ítélték. Megtámadta a döntést, s jelenleg is perének újratárgyalását várja. Abdel-Fattah szerint azonban az egész eljárás kirakatper.

Bár később lehetővé tették számára a szabadlábon való védekezést, újra letartóztatták, s ezután kezdte meg éhségsztrájkját. Felesége, Manal Hassan azt közölte, azután szállították kórházba, hogy életveszélyesen csökkent vércukor szintje. Az éhségsztrájk során 14 kilót vesztett – mondta a nő hozzátéve, hogy így harcol a szabadságáért. Ügyvédje szerint a hatalom mindenkit meg akar büntetni, akinek szerepe volt az egyiptomi arab tavaszban.

Calais-i bevándorlók, akik Nagy-Britanniába akarnának továbbmenni, azzal vádolták a francia rendőrséget, hogy megverték őket. A Human Rigths Watch emberi jogi szervezet 44 menedékkérőt kérdezett meg, köztük három gyermeket. Közülük 19-en, két gyermekkel, azt állították, hogy a rendőrök brutálisan léptek fel velük szemben. Nyolc embernek eltörött valamelyik végtagja, vagy más sérüléseket szenvedett el. 21 személyt, köztük két gyermeket, paprikaspay-vel fújtak le.