internet;közmédium;Habony Árpád;internetadó;állami hírtévé;

A kép csak illusztráció. FOTÓ: Thinkstock

- Jön az állami "elleninternet" is

Kifejezetten fiataloknak szóló, lendületes hírportál elindításán dolgozik a miniszterelnöki főtanácsadó, Habony Árpád – számolt be a 444.hu. A cél a portál szerint „a jó hírek eljuttatása” ahhoz a fiatalabb generációhoz, amely például a netadó elleni tüntetésen is megjelent, de potenciálisan mégis Fidesz-szavazónak tartják. 

A saját állami hírportál ötlete nem most merült fel először, 2010 óta szívesen használna a kormány egy „Index- vagy Origo-méretű” honlapot, és négy évvel ezelőtt még a hirado.hu-t szánták „Index-verő hírportálnak”, ez az ötlet megfeneklett, ám most a 444 szerint „jobboldali médiaemberek” bevonásával újra folyik az ötletelés.

Ezt vélhetően az is bizonyítja, hogy – egyfajta „ellen-444”-ként – éppen a 888.hu webcímet védette le Habony jogi képviselője, Kosik Kristóf János, aki 2015. január 9.-e óta a domain tulajdonosa. Kosik a 444-nek csak annyit mondott, hogy nem kíván semmit mondani a 888.hu-ról. Két másik, az ötletelésben vélhetően résztvevő Fidesz-közeli szereplőt is megkerestek: Kobza Miklós tanácsadó jó viszonyt ápol Kaminsky Fannival, Orbán Viktor legközelebbi PR-munkatársával is, de ő „egyszerűen letette a telefont”, míg Csúri Ákos, szintén Fidesz-körüli szakember állítása szerint először hallott az ötletről.

Azt, hogy az ötletelés közelebb áll a megvalósuláshoz, jól jelzi, hogy tegnap az atv.hu is hasonló témában közölt új információkat. Eszerint a március 15-ével induló „nemzeti hírtévé”, az M1 is csak része annak a folyamatnak, amelynek végén – mint ahogyan korábban erre lapunk is többször utalt – az állam „egy teljesen új, a média minden szegmensét, a televíziós hírgyártástól az internetes blogírásig terjedő palettán” lefedne. A kormányzati szándék szerint az új állami média „minőségileg jobb lesz, mint a jelenlegi”.

Az alapfizetések 232 ezer forintról csaknem 750 ezerre emelkedtek, így hiába lett kisebb – a 386 főről 199 főre csökkent - országgyűlés ebben a ciklusban. Eddig 67 irodára és 41 lakásra szerződött le az Országgyűlés Hivatala, és ha ezek közül egyiket sem bontják fel időközben, akkor 2017 végéig a teljes bérleti díj 762 millió forint lesz - írja a Blikk.