Groznij;Charlie Hebdo;félmillió muzulmán;

Illusztráció/Thinkstock

- Félmillió muzulmánt várnak a fővárosba

Ramzan Kadirov csecsen elnök egymillió muzulmánt kíván mozgósítani a Mohamed-karikatúrák ellen. Az Oroszországhoz tartozó köztársaság vezetője kijelentette, mindenki, aki a Charlie Hebdót támogatja, beleértve a médiumokat is, „a világ másfélmilliárd muzulmánjának érzéseit sértik meg, ők az én személyes ellenségeim” – írta az elnök az Instagram közösségi oldalon, amely megnyilatkozásai számára kedvenc fóruma lett.

Kadirov mára tiltakozó megmozdulást hirdetett a karikatúrák ellen a csecsen fővárosban, Groznijban. Állítása szerint legalább félmillió ember megy majd az utcára a körülbelül 1,3 millió lakost számláló köztársaságban.

Kadirov minden hívőt felszólított arra, vegyen részt a megmozduláson, mindazokat, akik „nem akarják elfogadni a harcias ateizmust”. Bár azt írta, hogy az „erkölcstelen emberek” ellen nem szabad erőszakkal harcolni, a grozniji felvonuláson nem emlékeznek meg a Charlie Hebdo meggyilkolt áldozatairól. A szintén kaukázusi Ingusföldön hétvégén legalább 15 ezren tüntettek a karikatúrák ellen.

Nigéria mellett egyre inkább Kamerunt is fenyegeti az iszlamista terrorszervezet, a Boko Haram. Beszámolók szerint a dzsihadisták legalább 60 személyt ejtettek túszul a nyugat-afrikai országban. A támadás során több személy is életét vesztette. A biztonsági erők közlése szerint az elraboltak között több gyermek is lehetett.