Vajna;kaszinók;egymilliárd;

Illusztráció/Thinkstock

- Vajna-kaszinók: egymilliárdot (!) kaszált a filmmogul

Négy év alatt egymilliárd forintot fizetett ki bérleti díjként az állami kaszinócég a Tropicana által használt ingatlan után az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó vállalkozásnak. A játékterem év végével bezárt, helyén Vajna nyit új kaszinót - írja a Népszabadság.

Az Orbán-kormány filmügyi biztosának akkor is szépen hozott a szerencsejáték, amikor látszólag már nem, illetve még nem volt érdekelt a kaszinóüzletben - olvasható a lapban. Andy Vajna 2010 végén az akkor még veszteséges Tropicanát működtető Belvárosi Kaszinó Kft. kisebbségi részesedését 245 millió forintért eladta a többségi tulajdonos állami Szerencsejáték Zrt.-nek. Az üzletember azonban ezt követően sem távolodott el teljesen a Tropicanától, a kaszinó ugyanis továbbra is az érdekeltségébe tartozó Bar-Co. Kft.-é maradt, s az állami cég ettől a vállalkozástól vette azt bérbe.

Most az is kiderült, hogy mennyiért: a Szerencsejáték Zrt. internetes oldalán nemrég közzétette a Belvárosi Kaszinó Kft. szerződéseit. Eszerint a társaság 2011-ben nettó 194,8 milliót, 2012-ben 210,1 milliót, 2013-ban 280 milliót, míg tavaly kerek 300 millió forint bérleti díjat fizetett ki Vajna érdekeltségének. E szerint négy év alatt csaknem egymilliárd forint bérleti díjat utaltak át azért, hogy a kaszinó a belvárosi Vigadó utca 2. szám alatt működhessen.

Tavaly év végével azonban ennek az üzleti kapcsolatnak vége lett, bezárt ugyanis a Tropicana, hogy a helyét Andy Vajna egyik saját új kaszinója vegye át. Mint ismert, a kormány a törvényben meghatározott 11 hazai kaszinóműködtetésre alkalmas koncesszió közül hetet pályáztatás nélkül kiosztott „megbízható” játékszervezők számára.

Ebből ötöt, a fővárosra és a Pest megyére szólókat a filmügyi biztos érdekeltsége kapta. (Az állami kaszinócégnek nem jutott fővárosi koncesszió.) Andy Vajna januárban sorra nyitja fővárosi kaszinóit, az év első napjaiban három játéktermet adott át, míg két kaszinó a hónap végén kezdi meg a működését.

Forrás és további részletek: nol.hu

LMP: Vajna egy „hollywoodi offshore-lovag”
Schiffer András, az LMP társelnöke Andy Vajna kaszinóügyéről szólva kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök stratégiát váltott, a második kétharmad megszerzése után új oligarchák feltőkésítése zajlik. Szerinte a szavazók szembeköpése az, hogy egyikük egy „hollywoodi offshore-lovag”. Hozzátette: pártja vizsgálja, milyen jogi lépések tehetők az ügyben. 

 

Nem tetszik Szájer József fideszes EP-képviselőnek Kövér László döntése, amellyel kitiltotta az Országgyűlés ülésterméből az Európai Unió zászlóját. Ezt a képviselő az ATV Szabad szemmel című műsorában mondta.