Egyiptom;Szuezi-csatorna;Abdel-Fattáh esz-Szíszi;Moháb Mamís;altengernagy;

FOTÓ: MTI/MÁTÉ BENCE

- Gyarapodik a Szuezi-csatorna

Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe, amelyet a tervek szerint idén augusztusban nyitnak meg a forgalom előtt.

A szigorúan ellenőrzött katonai övezetbe érkező újságíróknak a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke, Moháb Mamís altengernagy mutatta be a projektet, melynek célja, hogy maximálják Egyiptom hasznát a növekvő Ázsiai piacról Európába és Amerikába irányuló áruforgalomból. Az 1869-ben megépült mesterséges vízi úttal párhuzamosan 35 kilométer hosszú medret ásnak, a jelenlegi csatornát pedig 37 kilométeres szakaszon kibővítik.

Az altengernagy beszélt arról is, hogy a szárazon és vízen működő kotrógépeknek összesen 500 millió köbméternyi földet kell eltávolítaniuk. A tavaly augusztusban megkezdett munkálatok idejét eredetileg 36 hónapra tervezték, de azt Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök utasítására egy évre leszűkítették.

Mamís hangsúlyozta: az új meder megásásának, illetve a meglévő csatorna kibővítésének köszönhetően az áthaladási idő a jelenlegi 20-22 óráról 11-re fog csökkenni, az elkerülő szakasz ugyanis jelentősen lerövidíti a várakozási időt, ami a tervek szerint nem lesz több három óránál (jelenleg 11 órás vesztegléssel számolhatnak a teherszállító hajók). A bővítést követően új ipari zónákat terveznek létrehozni a csatorna mentén, a területfejlesztés célja - a munkahelyteremtés mellett -, hogy tehermentesítsék az olyan túlzsúfolt Nílus-parti városokat, mint például Kairó.

A befektetés költségeit a 193,3 kilométer hosszú csatorna két oldalát összekötő, újonnan épülő hat alagúttal együtt 60 milliárd egyiptomi fontra (több mint 2300 milliárd forint) tervezték. A projekt finanszírozását kizárólag egyiptomiak által megvásárolható kötvényekből biztosítják, amelyek tavaly szeptember 5-ei kibocsátásuk után tizenegy nap alatt elkeltek.

Újabb szakaszához érkezett a külügy „átalakítása”. Olyan nagyköveteket váltottak le, akiket már a Fidesz kormány nevezett ki. Eddig 60 misszióvezetőt cseréltek le, jövő szeptemberig pedig további 14 váltást terveznek – jelentette ki a külügyi és külgazdasági miniszter.