Pakisztán;Mohamed-karikatúrák;Párizsi vérengzés;

A Charie Hebdo címlapja Mohamed karikatúrájával. FOTÓ: Getty Images

- Több ezren tüntettek a Mohamed-karikatúra ellen

Ezrek tüntettek vasárnap Pakisztánban a Charlie Hebdo francia szatirikus lap újabb Mohamed-karikatúrája miatt, a szaúdi Dzsiddában felemelte szavát ellene az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), az iráni fővárosban pedig hétfőre hirdettek demonstrációt a francia nagykövetség elé - írja a hvg.hu az MTI információi alapján.

A kelet-pakisztáni Lahorban mintegy ötezren gyűltek össze a francia magazin elleni tiltakozásra. "Mozgalmat indítunk a szeretett prófétánkat sértő karikatúrák ellen" - mondta Háfiz Szaid, az egyebek közt a szomszédos India elleni támadások miatt betiltott, Laskar-e-Taiba (Igazak Hadserege) nevű szésőséges szervezet alapítója.
    
Felvonulások voltak az ország legnagyobb városában, Karacsiban, valamint Kvettában, Pesavarban, Multánban és másutt is. Karacsiban több mint kétezren tüntettek, a Dzsamáat-e-Iszlámi vallási párt szervezte az országalapító Muhammad Ali Dzsinna mauzóleumáig vonuló menetet. Keresztény papok küldöttsége is csatlakozott hozzájuk a muzulmánokkal való szolidaritásuk kifejezéseképpen.

Kigyúnyolták "a muzulmán vallás legtiszteltebb alakját"

A Charlie Hebdo rajza "intoleráns, tiszteletlen, gyűlöletről és érzéketlenségről tanúskodik", és "kigúnyolja a muzulmán vallás legtiszteltebb alakját"  - vélekedett vasárnapi közleményében a dzsiddai székhelyű OIC emberjogi bizottsága, mindamellett "további mérsékletre" szólította fel a muzulmánokat a helyenként erőszakba torkolló tüntetések nyomán. A leghevesebb demonstrációk az afrikai Nigerben voltak, ahol tízen meghaltak és legalább nyolc templomot felgyújtottak.

Hétfőn újabb tüntetés lesz

Iránban iszlamista diákok hétfőre hívtak tüntetésre a teheráni francia nagykövetség elé, tiltakozásul a sértőnek ítélt rajz publikálása ellen - közölte vasárnap a helyi média. A francia külképviselet egy üzenetében közölte, hogy szolgáltatásai és a hozzá kapcsolódó kulturális szervezetek zárva lesznek hétfőn, és kérte az ott lévő francia állampolgárokat, hogy "tartózkodjanak minden mozgástól a kerületben". A főváros északi részén lévő francia iskola is zárva lesz biztonsági okokból.

Németországban terrortámadás veszélye miatt lemondták a Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom Drezdában hétfőre meghirdetett felvonulását.