Bulvár;Robbie Williams;Jimmy Page;

Hűha, Williams ráláthat majd az ingatlanára, ami megzavarja eddigi elszigeteltségét Fotó: Getty Images

- Cicaharc: házfelújítás miatt ugrott egymásnak a két sztár

 Robbie Williams házátalakítási terveit akarja keresztülhúzni Jimmy Page legendás gitáros, a Led Zeppelin alapítója.

A perlekedésről beszámoló brit sajtó szerint a popzenész és a gitáros 2013 óta szomszédok Nyugat-Londonban. Page több mint negyven éve él ott, a szomszédos 46 szobás házat a tulajdonos Michael Winner rendező és filmproducer halála után Williams 17,5 millió fontért vásárolta meg.

Page amiatt aggódik, hogy az új szomszéd házának tervezett átalakítása, kibővítése, a nagyszabású korszerűsítési munkálatok kárt tehetnek féltve őrzött neoklasszikus stílusú otthonában, és Williams rálát majd az ingatlanára, ami megzavarja eddigi elszigeteltségét. A The Daily Telegraph úgy értesült, hogy a gitáros már a felelős várostervezési hatóságot is bevonta az ügybe.

Robbie Williams 40 éves, asszonykája mindössze 35, és a lényegesen idősebb zenész-szomszéd aggodalmai szerint a házalakítási tervek egy mozgalmasabb, "bulisabb" élet rémképét vetítik előre. 

A Led Zeppelin februárban Physical Graffiti című hatodik albuma megjelenésének 40. évfordulója alkalmából kiadja a lemez felújított változatát, amely hét, korábban meg nem jelent dalt is tartalmaz.

forrás:http://www.telegraph.co.uk/news/celebritynews/11344603/Robbie-Williams-in-battle-with-neighbour-Jimmy-Page-over-building-work.html

Romlott a levegő minősége az utóbbi napokban Miskolcon, szmogriadót még nem rendeltek el, de a levegő szennyezettsége az esti és a hajnali órákban meghaladta az egészségügyi határértéket - közölte az önkormányzat.