Aranycsapat;Buzánszky Jenő;Magyar Labdarúgó Szövetség;Magyar Olimpiai Bizottság;Nemzet Sportolója;

Mécsesek Buzánszky Jenő fényképénél. FOTÓ: MTI, Illyés Tibor

- Büszke volt, hogy tagja a CSAPATNAK

Vasárnap, 89 éves korában elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat labdarúgója. Halálával a legendás Aranycsapat utolsó tagja is átigazolt a mennyei labdarúgó pályákra, és ismét teljes létszámban verhetik meg a legnagyobb természetességgel az eléjük kerülő ellenfeleket. Alig van a világon olyan focival foglalkozó talpalatnyi hely, ahol ne emlékeznének meg a most eltávozott jobbhátvédről. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség is saját halottjának tekinti.

Amint azt tegnapi lapszámunkban írtuk, immár teljes összeállításában futhat ki a pályára a legendás Aranycsapat. Mostanáig lukas volt a védelem, de most már megvan mind a tizenegy játékos: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Immár a jobbhátvéd is közöttük van.

Rengeteg újság, hírügynökség, honlap készített interjút korábban Buzánszkyról, aki soha, egyetlenegy felkérést sem utasított el, mondván, ezek legalább elterelik a figyelmét a betegségekről. Mindenki csodálta, hiszen a legendás csapat egyetlen olyan kezdőjátékosa volt, aki nem egy pesti nagy klub játékosaként, hanem a dorogi csapat jobbhátvédjeként vált kihagyhatatlanná. Amint azt ki 2011. május 4-én, 86. születésnapja alkalmából az MTI-nek adott interjújában elárulta, kezdetben csatárként játszott, ám edzője hátraállította a védősorba.

"A fociban a gól a legszebb dolog, de az edzőm azt mondta, hogy mivel kiöregedtek a védőink, nekem kell hátra mennem. Természetesen nem örültem neki, de nem vitatkoztam vele, aztán egy év múlva válogatott lettem" – állt Buzánszky nyilatkozatában.

A Kazalnak becézett hátvéd a Buzánszky-Lóránt-Lantos összetételű válogatott hátvédhármas leggyorsabb tagja volt. Nemcsak a szerelésben és a védőmunkában tűnt ki, hanem az ellentámadások indításában is. Bátran vállalt előretöréseket, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be.

"Büszke vagyok rá, hogy a világ legjobb csapatában futballozhattam, amelyre azóta is mindenki emlékszik" - mondta a legendás játékos, akinek sosem fordult meg a fejében, hogy külföldön folytassa a pályafutását.

Labdarúgó játékvezetők a Puskás Ferenc Stadion előtt, ahol megemlékeztek Buzánszky Jenőről. FOTÓ: MTI, Illyés Tibor

Labdarúgó játékvezetők a Puskás Ferenc Stadion előtt, ahol megemlékeztek Buzánszky Jenőről. FOTÓ: MTI, Illyés Tibor

Amikor Grosics Gyulával együtt 2011 áprilisában a Parlamentben átvehette a Nemzet Sportolója címet, úgy érezte, megkapta azt, ami a legnagyobb kitüntetés volt a számára. "Nagyszerű érzés, hogy örömet tudtunk szerezni ennek az országnak. Úgy gondolom, a megbecsülésünk koronája ez a cím" - jelentette ki Buzánszky.

Száz évig szeretett volna élni, ám itt a Földön 89 év adatott meg neki. Meg az örökkévalóság, amelyet a pályán és azon kívül ért el. Halálával egy korszak végérvényesen lezárult a magyar labdarúgásban. Az Aranycsapat végleg legendává vált…

Emlékeztek...
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebook oldalán: "Elment az utolsó mohikán. Isten veled, Jenő bácsi!"
Az MLSZ hivatalos honlapja: "A legendás labdarúgó halálával pótolhatatlan veszteség érte nemcsak a magyar, hanem az egyetemes labdarúgást is.
"Tarlós István, Budapest főpolgármestere: „Buzánszky Jenő olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó elvesztése minden magyar sportszerető ember számára fájdalmas veszteség. Mindenekelőtt a családnak, másodsorban az egész magyar sporttársadalomnak őszinte együttérzésemet fejezem ki. Az Aranycsapat utolsó élő tagjának elveszítése minden magyar sportszerető ember számára fájdalmas veszteség." (MTI)
Szepesi György, sportriporter, az MLSZ korábbi elnöke, az Aranycsapat 12. tagja: „"Tudom, az idő nem megállítható, mindenkinél eljön a végső pillanat, mégis mérhetetlen a fájdalmam. Jenő rendkívül jó ember volt, nem emlékszem, hogy bármikor, bárkivel is haragban lett volna. Bementem elbúcsúzni "Kazal" barátomtól. Ültem mellette, emlékeztem egy kicsit, megsimogattam és arra gondoltam; ha körülnézek, sajnos egyetlen Buzánszkyt sem látok már magam körül. De még hozzá hasonlót sem a magyar futballban." (Sport24.hu)
Göröcs János, korábbi 62-szeres magyar válogatott labdarúgó: „Állandóan utazott, népszerűsítette a magyar futballt, meglehet, tízszer is körbeutazta a földet. Szomorú, hogy az Aranycsapat utolsó tagja is itt hagyott bennünket, ráadásul nem sokkal Grosics Gyula halála után.” (Nemzeti Sport)A FIFA hivatalos honlapja: „Buzánszky volt az egyetlen olyan tagja, aki nem valamelyik nagy budapesti klubból került be a válogatottba. Megbízhatóságáról, valamint a támadásokat segítő előretöréseiről, s jó beadásairól volt híres.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) honlapja: „Buzánszky Jenő 1950-ben debütált a magyar válogatottban, 49-szeres válogatott, annak az Aranycsapatnak a jobbhátvédje, amely "Mágikus Magyarok" néven is ismert a világ, és négy éven keresztül veretlenek tudtak maradni.”

Szinte csodaszámba ment az idei Dakar 8. szakaszán, hogy végre nem egy Mini lett a leggyorsabb. A 2015-ös viadal meglepetésembere, a szaúdi Jazid Al-Radzsi több második és harmadik hely után megszerezte első szakaszgyőzelmét.