Fidesz;PM;2015;vég;

Forrás: Facebook/PM

- PM: 2015 a Fidesz számára a vég kezdete

2014-ben közel egymillió Fidesz-szavazó számára derült ki, hogy Orbánék becsapták őket. Az emberek egyszerre utasítják el az álnok és hazug Fidesz-KDNP tandemet és a hiteltelen régi baloldalt. Orbán megígérte, hogy folytatják. És tényleg: Gucci táskák, földrablás és fácánvadászat, kamu-közbeszerzések az oligarcha haveroknak és kizsákmányolás az embereknek - írja a Facebook-on is publikált közleményében a Párbeszéd Magyarországért.

"2015 a vég kezdete. A költségvetésben 64 milliárdot szánnak további stadionok építésére, miközben leszavazták a PM 3 milliárdos javaslatát a gyermekéhezés felszámolására. Matolcsy luxus-jegybankja a forint leértékelődéséből 200 milliárdos árfolyamnyereséget zsebelt be, miközben emiatt az államadósság több mint ezermilliárddal nőtt, a devizaadósok forintba átszámított terhei pedig drasztikusan emelkedtek a kormány bornírt javaslatának köszönhetően.

A magyarok 2014-ben kizsigerelt és tönkrezúzott egészségügyet és oktatást, a külföldre menekülő fiatalok tízezreit kapták a Fidesztől, miközben az egyre nagyobb méreteket öltő gyermekszegénység, a kilátástalanságban élők éhezése.

Habony, Rogán, Giró-Szász, Lázár, Simicska és Mészáros közpénzen hizlalt vagyonából az éhezés megszüntethető, a középosztály lecsúszása és a közszolgáltatások haláltusája megállítható lenne. A PM nem adja fel. Minden eszközzel küzdünk a szegényellenes kormányzás ellen. Ha a szó nem elég, teszünk. A PM többek között télen ételosztási programot indított, hogy segíteni tudjunk sok száz rászoruló társunkon, és az elmúlt hetekben pedig megoldottuk Zuglóban a szegénységben élő gyerekek étkeztetését. Mert: tenni kell! Folytatjuk!"

Nógrád megye területének nagy részén érzékelhető volt a négy január 1-jei földrengés: 11 épületben keletkezett kár, a tűzoltóknak egy esetben kellett intézkedniük – közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője.