Obama;népszerűség;

Getty Images

- Javult Obama megítélése

Erősödött Barack Obama népszerűsége 2014 végére. A Gallup december 27-29. között 48 százalékos támogatottságot mért, ez a demokrata elnök legjobb eredménye 2013 augusztusa óta, ha nem is lépi túl az 50 százalékot.

Obama teljesítményét ugyanolyan – 48 százalékos – arányban bírálják mások. Frank Newport, a Gallup vezetője a USA Today című lapnak azt nyilatkozta, 2013 szeptembere óta először fordul elő, hogy nem negatív a mérleg, a bírálók aránya nem haladja meg a támogatókét.

Az illegális bevándorlók deportálásának beszüntetésére tett ígérete és az amerikai-kubai kapcsolatok rendezése a két fő tényező, amire a népszerűsége emelkedését visszavezetik. Különösen a spanyol ajkú amerikaiak körében javult Obama megítélése. Hetek óta érződik ugyanakkor az amerikai gazdaság javuló tendenciáinak hatása is. A közvélemény-kutatók szerint nem utolsósorban az ünnepi hangulat is hozzájárulhatott a pozitív mutatókhoz. A 2014 novemberi, félidős kongresszusi voksoláson nehezítette a demokrata jelöltek helyzetét Obama viszonylag gyenge támogatottsága, sok honatya meg sem merte hívni az elnököt választási gyűléseire.

Újabb öt, a terrorizmus gyanúja alól felmentett foglyot szállítottak el Guantánamóról, ezúttal Kazahsztán mutatott hajlandóságot befogadásukra.