Dakar;Stéphane Peterhansel;FIA Rali Világbajnokság;Orlando Terranova;

- A Mini és a Peugeot háborúja a Dakaron

Szombaton rajtol el a 2015-ös Dakar, a világ legnagyobb tereprali versenye, amely január 17-ig tartja majd izgalomban a technikai sportokat kedvelőket. Az már most látszik, hogy a mostani viadalon két gyári csapat játszhatja a főszerepet: a címvédő Mini, valamint a Peugeot gyári csapata.

A Mini nyolc autóval áll rajthoz, amelyből három lesz gyári – a címvédő Joan Nani Roma/Michel Périn, Orlando Terranova/Bernardo „Ronnie” Graue valamint Krzysztof Holowczyc/Xavier Panseri vezetésével -, míg további öt privát páros is ott lesz a szombati rajtceremónián, akik közül talán az orosz Vlagyimir Vasziljev a legnagyobb név.

A 2015-ös Dakar Rali a MINI egyedülálló sikertörténetének következő fejezete lehet, miután 2012 és 2014 között a gyártó három egymást követő évben zsebelte be a Dakar-győzelmet, ezzel párhuzamosan pedig az FIA Rali Világbajnokság elsőségeit is. „A 2014-es győzelem nagyon különleges élmény volt számomra, hiszen pontosan tíz esztendővel azelőtt nyertem először a Dakaron. Nagyon várom már a 2015-ös felvonást, készen állok, hogy megvédjem a címem” – nyilatkozta Roma, aki 2004-ben még motorkerékpárral diadalmaskodott a sorozatban.

Csapattársa, Orlando Terranova, aki összetettben ötödik helyen végzett a 2014-es Dakaron, történelmet írna a rövidesen kezdődő versenyen. „A célom természetesen az abszolút győzelem, és hogy az első 40 év alatti versenyző legyek, akinek ez sikerül” – mondta az argentin pilóta.

Egyszerű dolguk biztos, hogy nem lesz, ugyanis a Peugeot gyári csapata is mindenképpen győzni megy Dél-Amerikába. A három autót három korábbi győztes vezeti: Stephane Peterhansel tizenegyszer, Carlos Sainz egyszer, míg Cyril Despres motorral ötször diadalmaskodott korábban.

A 2015-ös Dakaron is lesz magyar induló, az UNIQA Sandlander Team színeiben negyedik nekirugaszkodása lesz a mostani a szériaautók mezőnyében induló Sebestyén Sándornak. A csapat még két autót indít: a Szaller Zoltán vezette Toyotát – az ő feladat a másik két egység segítése lesz -, valamint magyar licensszel induló három mongol versenyzőt, szintén Toyotával.

Africa Race, a sivatagi csata
Tegnap elrajtolt a Dakar eredeti, afrikai útvonalán haladó Africa Race mezőnye. A versenyzőknek 6837 kilométert kell megtenniük Marokkón, Mauritánián és Szenegálon át. A sivatagi versenyen magyarok is lesznek.
Tizenkét Dakar-ralival a háta mögött már a tapasztaltabb párosok közé tartozik a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős is, akik egy Opel Mokkával állnak rajthoz. A csapat színeiben rajthoz áll a Vörös Ferenc, Boros László, Szalai Norbert kamionos egység, valamint a tavalyi viadalon második helyet szerző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió is.



A foci-világbajnokság került júniusban az érdeklődés középpontjába. Ez idő alatt háttérbe szorult a többi sportág. Már a csoportmérkőzések során körvonalazódott, hogy Németországot és Hollandiát nem lesz könnyű megállítani. A strasbourgi vívó Európa-bajnokságról csapatunk egy arannyal és egy bronzzal térhetett haza.