hajléktalan;hideg;templom;

- Templomba húzódott melegedni, rendőrt hívtak rá

A hideg elől egy katolikus templomban akarta meghúzni magát egy hajléktalan ember Bonyhádon, de rendőrt hívtak rá.  

Az esetről a teol.hu számol be, mint írják: a bonyhádi katolikus templomból tettek bejelentést a rendőrségre december 28-án este, mert egy helyi hajléktalan férfi bement a templom előterébe, és hiába szólították fel, nem akart elmenni, emiatt az épületet nem tudták bezárni. A rendőrök kimentek a helyszínre, és a férfit kérdőre vonták. Ő elmondta, hogy nagyon fázik és a cipőjének talpa is levált. Az egyenruhások felajánlották, hogy biztonságos helyre viszik. A járőrök a hajléktalan férfit végül a szekszárdi hajléktalanszállóra vitték, ahol az intézmény munkatársai befogadták- írja a portál.

Magyar Szociális Fórum szerint december közepéig huszonöten fagytak meg Magyarországon - írja az Origo. Az MSZF adatai szerint november végéig tízen, november vége és december közepe között tizenöten fagytak meg, többségükben a szabad ég alatt. A legfiatalabb áldozat 36, a legidősebb 73 éves volt. A publikált adatok kapcsán Simó Endre, a fórum alapítója, szervezője a Népszabadságnak azt mondta, hogy azok teljesen megbízhatóak. Az elmúlt négy évben 1200-1300 ember fagyott meg - tette hozzá.

Teljes kihasználtsággal működnek a Magyar Vöröskereszt hajléktalanszállói, nappali melegedői, éjjeli menedékhelyei és átmeneti szállásai - közölte hétfőn a szervezet. A héten tartósan mínusz 15 Celsius-fok körül alakul az éjszakai hőmérséklet, ezért a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében a Magyar Vöröskereszt arra kéri, hogy aki felszerelés, meleg ruha nélküli, segítséget kérő emberrel találkozik a közterületeken, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón.

Jövő hétfőtől több személyszállító vonat menetrendje is változik a budapesti Kerepesi úti közúti híd felújítási munkálatai miatt - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.