január;autópályamatrica-rendszer;

Fotó: Népszava

- Nincs hátrálás: januártól él az új autópályamatrica-rendszer

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.

Kurucz Éva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ismeri az elfogadott kormányrendelet tartalmát, a rendszer január 1-jétől esedékes változásaihoz szükséges, egyébként kis léptékű informatikai fejlesztés folyamatosan zajlik, a tervezett ütemben halad.

2015. január 1-jétől - azaz csütörtöktől - az új matricatípusok hozzáférhetővé válnak - közölte a szóvivő, kijelentve: "nem lesz csúszás".

Haladékot kapnak az autósok

Nem büntetik meg azokat az autósokat, akik januárban még megyei vagy országos éves matrica nélkül használják a január 1-től fizetőssé váló bevezető szakaszokat és az M0-ást. Ennek azonban az a feltétele, hogy legkésőbb február végéig megvegyék a megfelelő éves matricát - írta a hvg.hu a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) információira hivatkozva. 

Az újév első napjától az autósok a megszokott időalapú matricák mellett az új, évi ötezer forintba kerülő megyei matricákat is megvásárolhatják - közölte az NFM és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. 

"Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik az újonnan díjkötelessé váló szakaszokat jövő januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak" - fogalmazott a tárca.

A törökbálinti képviselő-testület elutasítja az útdíjat
A törökbálinti képviselő-testület elutasítja, hogy az autópályadíjat az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszára és az M0-s autóútra is kiterjesszék. Elek Sándor (Fidesz-KDNP), a település polgármestere hétfőn eljuttatta az MTI-hez a törökbálinti képviselő-testület december 18-i ülésének jegyzőkönyvét. Ebben az olvasható, hogy az agglomerációs települések, így Törökbálint belső úthálózata ma is túlterhelt, az ott élők jelentős környezeti és közlekedési terhelést kényetlenek elszenvedni, "ennek fokozódása ellehetetlenítené a város normális életét". A képviselő-testület szerint a tervezett intézkedésnek nincs racionális, közlekedésszervezési indoka. Ezért nem támogatják a kormány azon tervét, hogy fizetősek legyenek a Budapestre befutó autópályák körgyűrűn belüli részei, valamint az M0-s autóút egyes szakaszai. A képviselő-testület azt kéri, hogy minden hasonló, agglomerációt érintő döntés előtt egyeztessenek az érintett települések polgármestereivel.

Korábban írtuk, hogy a szakértők szerint az M0-ás körgyűrű és a fővárosi autópálya szakaszok legföljebb 1,7 milliárd forintos bevételt hozhatnak a költségvetésnek, de országosan is csak néhány milliárd forinttal növelhetik a bevételeket, feltéve, ha az autósok nem hajtanak tömegesen inkább a nem fizetős települési utakra. Ezzel kapcsolatban Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője a Népszavának elmondta: a döntésnek sem gazdasági, sem politikai racionalitása nincsen. Ráadásul ez az intézkedés főleg azokat sújtja, akik inkább kormánypártinak tekinthetők: az agglomerációból bejáró módosabb társadalmi rétegeket. Ezek az emberek is érzékenyek az ilyen díjfizetési kötelezettségekre.

A szakember szerint a Fidesz, illetve a kormány makacskodása mögött az állhat, hogy több ügyben - az internetadó, kötelező drogteszt - kénytelen volt visszakozni, és most azt a látszatot akarja megőrizni, hogy nem esett ki Orbán Viktor miniszterelnök és adminisztrációja kezéből a kormányzás és nem hátrálnak meg. Juhász Attila szerint inkább átgondoltabb kormányzati teljesítményre lenne szükség.

A nagyvárosok elkerülő útjainak, valamint az autópályák bevezető szakaszainak nyilvános hatástanulmányok nélküli fizetőssé tétele azt mutatja, hogy a kormány nem hallgat az emberekre – jelentette ki Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa sajtótájékoztatóján. A párt követeli, hogy a kormány ne tegye fizetősség a korábban ingyenes pályaszakaszokat.

A társasági adókulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben világszinten, a globális adórendszer-reform viszont kihívások elé állítja a cégeket és a hatóságokat - áll az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. hétfői közleményében.