Oroszország;segély;Ukrajna;Donyeck;

- Nem elég az orosz segély Donyecknek

Előzetes és felületes becslések szerint mintegy 10 milliárd amerikai dollárra tehető a „Donyecki Népköztársaság” területén okozott háborús károk mértéke.

Ezt Olekszandr Zaharcsenko helyi vezető jelentette be a helyi önkormányzatok vezetőivel való találkozón a Korrespondent.net internetes ukrán hírportál szerint. Zaharcsenko arról beszélt, hogy bár nagy mennyiségű humanitárius segélyt kaptak eddig már Oroszországtól, többek között építőipari anyagokat is, mindez elenyésző a károkhoz viszonyítva. Rosszak a lakhatási körülmények, az infrastruktúra károsodása nagyon nagy mértékű, ezért a helyi vezetés prioritása a lakhatási körülmények mielőbbi javítása. Azt ígérte, hogy 2015 elején  a lakhatási körülmények helyreállítását kezdik el, illetve a szociális és ipari infrastrukturális objektumokra fognak koncentrálni, mert azok működésétől függ az, hogy milyen gyorsan állnak helyre a lakhatási körülmények.

Szerdán, december 24-én tárgyaltak a fehérorosz fővárosban a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban érintett felek az EBESZ és Oroszország közvetítésével. A kontakt csoport újabb találkozójáról hétfőn egy telefonbeszélgetés során egyezett meg Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország elnöke. Tervek szerint a résztvevők több fordulós, december 24 és 26-i találkozójukon megoldást keresnek a fogolycserére, a tüzérség visszavonására, a Don-medence gazdasági blokádjának megszüntetésére, valamint az úgynevezett Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság ellenőrzése alatt álló területek különleges státuszának biztosítására.