Fidesz;Gyurcsány Ferenc;

- Fidesz Gyurcsányhoz: a baloldal bukott meg idén háromszor is

A Fidesz szerint úgy tűnik,  a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elfelejtette, hogy a baloldal az, amely megbukott idén háromszor is - így reagált a párt Gyurcsány Ferenc szavaira.

A DK elnöke évzáró sajtótájékoztatóján az ország és a kormány "bukdácsolásának időszakaként" jellemezte 2014-et. 

A Fidesz közleményében azt hangsúlyozta: a választók idén április 6-án, május 25-én és október 12-én is nagy arányú bizalmat szavaztak a Fidesz-KDNP-nek. "Egyedül a baloldal bukott meg". 

 "Itt lenne az ideje, hogy ezt Gyurcsány Ferenc is tudomásul vegye és ahelyett a hergelés és uszítás helyett, amit az amerikai cselekvési terv végrehajtása részeként tesz, tiszteletben tartaná a magyar emberek döntését".

Jogi lépéseket tesz a miniszterelnök vejének cége az Orbán Ráhel tandíjának forrásával, illetve a társaság által elnyert állami megbízásokkal foglalkozó cikkek miatt - írja a hvg.hu.