MSZP;Fidesz;

- Ujhelyi: Valljon színt a Fidesz!

Tíz évvel az uniós csatlakozásunk után épp itt az ideje annak, hogy a Fidesz végre egyértelműen állást foglaljon az európai közösséghez való viszonyát illetően. Egyenes értékvállalást, egyenes mondatokat várunk tőlük. Klasszikust idézve fogalmazhatnánk úgyis: a Fidesz vezetői legyenek végre férfiak! - olvasható Ujhelyi István nyílt levelében.

A dokumentum így folytatódik:

A radikális liberálisból lett keresztény-konzervatív párt képviselői ugyanis eleddig gyáva kétértelműséggel fogalmaztak csak az Európai Unióról: egyszer arról beszéltek, hogy szerintük Európán kívül is van élet, máskor az erős európai közösség mellett érveltek, amelynek feladata a nemzetrontó magyar kormányok ellenében is megvédeni a magyar nemzetet. A Fidesz tartja a markát az uniós támogatásokért, az európai értékeket viszont vállaltan megtagadja. Az eurók jöhetnek, az Európai Unió zászlaja pedig mehet. Azzal, hogy a Fidesz vezérkara eltávolíttatta az uniós lobogót az Országgyűlés és a Képviselői Irodaház épületéről, majd erőszakosan kivitette az ülésteremből, azonos szintre süllyedt a szélsőségesen radikális Jobbikkal. Legalább tudjuk, hogy ki hova tartozik. Mi, szociáldemokraták a magyar emberek és Európa oldalán állunk. És Önök, kedves kormánypártiak?

Orbán Viktor tusványosi beszéde egyértelmű irányt mutatott: a nyugatos európai demokráciák helyett a féldiktatúrák állami berendezkedése a követendő. Ezúton szeretném emlékeztetni a jelenlegi kormánypártok képviselőit, hogy a magyar választók 85,33 százaléka döntött annak idején a védelmet nyújtó NATO-hoz és 83,76 százaléka a gazdasági életben maradás és fejlődés lehetőségét biztosító Európai Unióhoz való csatlakozás mellett. Ha Önök most az Unióból valló „lassú kihátrálás” politikáját folytatják, akkor szembemennek a magyarok akaratával. Legyenek egyenesek és vállalják fel a döntésüket! Valljanak végre színt Európáról! Ha Önök az európai közösség oldalán állnak, haladéktalanul helyezzék vissza az uniós zászlókat!

Szeretném arra is emlékeztetni a Fidesz politikusait, hogy csatlakozásunk óta több ezermilliárd forint érkezett Magyarországra. Az elmúlt tíz évben átlagosan két százalékkal növelte a magyar nemzetgazdaság teljesítményét a Brüsszelből érkező pénz. A csatlakozás óta évente átlagosan hétszer több pénz folyt be a magyar költségvetésbe, mint amennyit az adott évben az Uniónak kifizettünk. Még a Fidesz esztelen szabadságharcát is Brüsszel finanszírozza, ahogyan a narancsoligarchák hizlaldáit is.

Európa nem tökéletes, van mit javítani rajta. De nem ellenség, hanem partner. Európa, a mi közös otthonunk. Éppen ezért aki leveszi az európai lobogót a középületekről, az a magyarok ellen cselekszik. Mert Európa mi vagyunk!

Én továbbra is minden héten meg fogom kongatni a harangokat. Mert demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István,
az MSZP alelnöke, EP-képviselő

Az MSZP szerint csaknem minden második hétéves kor alatti gyerek szegénységben él azt követően, hogy a kormány több milliárd forinttal csökkentette a szociális ellátások keretét.