rivális;Güllen;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Letartóztatási parancs Erdogan riválisa ellen

Letartóztatási parancsot állított ki tegnap a török bíróság Fethullah Güllen, Recep Tayyip Erdogan államfő legnagyobb riválisa nevére - jelentette az AFP hírügynökség. 

Güllen, aki egykoron Erdogan szövetségese volt, 1999 óta amerikai száműzetésben él és a Hizmet (Szolgálat) nevű nemzetközi, modern, pacifista iszlám vallási-szociális mozgalmat vezeti, amely sok ilyen iskolát működtet világszerte, köztük Törökországban is. Ezeknek az iskoláknak nagy befolyásuk van Törökországban.

A 73 éves imám ellen az a hivatalos vád, hogy terrorszervezetet működtet és a jelenlegi török vezetés megdöntésére sző összeesküvést. Ugyancsak letartóztatási parancsot adtak ki az egyik legnagyobb ellenzéki újság igazgatója ellen és terrorizmussal vádolták meg ugyanazon tröszt televíziójának vezetőjét is. A két ismert újságírót vasárnap tartóztatták le egy a Güllen mozgalmával szimpatizálók elleni razzia során, 23 személlyel együtt.

Beigazolódni látszik az izraeli vezetés félelme, miszerint a Gázai övezet háború sújtotta infrastruktúrájának újraépítésére szánt nemzetközi adományt az Erős Szikla hadműveletben lebombázott csempészalagutak újraépítésére használja a területet uraló Hamász.