hulladék;Irán;atomtárgyalások;

- Iráni atomtárgyalások: januárban folytatják

Zárt ajtók mögött tartották meg Genfben Irán és az 5+1-es csoport újabb tárgyalását Teherán nukleáris programjának korlátozásáról. Ez volt az első megbeszélés azóta, hogy a november 24-re kitűzött határidőig nem sikerült áttörést elérni és 2015 június végéig további időt adtak a megállapodás tető alá hozására.

„Intenzív és nagyon hasznos megbeszéléseket folytattunk” – nyilatkozta Abbasz Arakcsi iráni külügyminiszter-helyettes a szerdai egésznapos tárgyalás befejeztével. Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter előzőleg szintén bizakodóan nyilatkozott, jó volt a hangulat, jó lépéseket tettek, s eredményes folytatásban reménykednek, mondta. A tárgyalásokat januárban folytatják, a helyszínről később állapodnak meg.

Amerikai részről a tárgyalásokon Wendy Sherman ügyvezető külügyminiszter-helyettes vett részt, a megbeszélések a genfi EU-képviseleten folytak. Az Európai Uniót Helga Schmid politikai igazgató képviselte, a tanácskozásról nem adtak ki közleményt. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint az araki atomreaktor és az Irán elleni szankciók feloldása a két fő vitapont. A kínai delegációt vezető Wang Kun úgy vélte, mindent megtesznek, hogy sikerüljön előrehaladást elérni.

New York állam véglegesen betiltaná a repesztéses technológiát (fracking) alkalmazó palagáz-kitermelést, környezetvédelmi, egészségügyi fenntartásokra és a kétes gazdasági előnyökre hivatkozva.