MSZP;áfacsalás;elektronikus árukövetés;

- MSZP: nem szünteti meg az áfacsalásokat az árukövetés

Az MSZP szerint a kormány által tervezett elektronikus árukövető rendszer nem lesz képes visszaszorítani az áfacsalásokat, az ugyanis érdemben csak a forgalmi adó csökkentésével érhető el.

Erről Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese beszélt újságíróknak szerdán, Budapesten. A politikus a sajtótájékoztatón bemutatott egy informatikust, aki szerint a kormány az általa kifejlesztett, szabadalmi eljárás alatt álló rendszert készül jogtalanul felhasználni.

Kovács István rendszergazda kifejtette, először 2011-ben, majd 2014-ben kereste meg levélben az adóhivatal vezetőjét, Vida Ildikót egy saját maga által kidolgozott árukövető rendszerrel. Ez ugyanis reményei alapján az áfacsalások mellett a termékhasításokat is visszaszoríthatná, sőt a fogyasztókat egy internetes kódleolvasás után a fogyasztókat is tájékoztatná a termékek eredetéről.

Az informatikus közölte, 2014 májusában Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselőnek részletesen is bemutatta programját, amire a mai napig nem kapott érdemi reakciót. Kovács István azt mondta, a kormány által később ismertetett rendszer nagy mértékben hasonlít az általa kidolgozotthoz, ezért amennyiben a minisztérium nem válaszol kérdéseire, a jövő héten magánszemélyként feljelentést tesz szellemi tulajdon jogtalan felhasználásának gyanúja miatt.

Kovács István beszélt arról is, hogy míg a kormány összesen 8,5 milliárd forintot kíván költeni az új rendszer bevezetésére, addig ő "kis túlzással" akár már hétfőre, további költségek nélkül működőképessé tudná tenni saját rendszerét.

Az informatikus emellett megjegyezte, a kormány által ismertetett rendszer kiskapukat hagy a csalóknak, hiszen csak 15 napig tárolja az áruknak kiosztott azonosítót, így a termékek eredete nem minden esetben lesz teljesen visszakövethető.
Gőgös Zoltán ehhez hozzátette, az MSZP ugyan egyetért minden digitalizálási törekvéssel, ha az valóban a fogyasztókat és a törvénysértéseket megakadályozását segíti, de szerintük a kabinet szándéka nem ilyen.

A politikus úgy fogalmazott 10 százalék alatti áfánál "senkinek eszébe se jutna a csalás", mivel az nem érné meg. Szerinte ezért csak az áfacsökkentés lehet a megoldás. Példaként említette, hogy az olajszőkítésnek is az vetett véget, amikor kiegyenlítették a fűtő- és gázolaj árát.

A szocialista képviselő emellett azt mondta, különösen nem értenek egyet azzal, hogy az őstermelőkre is vonatkozzon az elektronikus árukövetés. Kiemelte továbbá, hogy a kabinet tervei az áruk szabad mozgására vonatkozó európai uniós irányelvet is sérthetik, a téma pedig sajtóhírek szerint Angela Merkel német kancellár jövő évi látogatásának napirendjén is szerepel.

Fontolgatja a februárban magyar tulajdonba került TV2, hogy jövőre kiviszi a főcsatornáját külföldre, így megszabadul a médiaszabályozás szigorától. A társaság korábban abban reménykedett, hogy a kábelcégektől szedhető programdíjból hozza rendbe a költségvetését, ellensúlyozza reklámbevételeinek csökkenését és a reklámadót, de az RTL-re tüzelő kormány végül neki is megtiltotta, hogy ezt a díjat beszedje - írja a hvg.hu.