Ujhelyi;MTI;

- Ujhelyi: amiről az MTI nem hajlandó tudósítani

Sajtótájékoztatón jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő Strasbourgban, hogy az Orbán-kormány által bevezetni kívánt új autópályadíjakról szakmai egyeztetést kezd Violeta Bulc közlekedésügyi biztossal. Az adófizetői százmilliókból fenntartott és közszolgálati feladattal megbízott Magyar Távirati Iroda azonban megmagyarázhatatlan és etikátlan módon nem tartotta a közvélemény számára fontosnak, hogy bármilyen módon beszámoljon az eseményről - informálta lapunkat az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége / Magyar EP-delegáció.

A közlemény így folytatja: 

"Ezért, az egyetlen módon, az Országos Sajtószolgálaton keresztül vagyunk kénytelenek rögzíteni, hogy Ujhelyi István a strasbourgi tájékoztatón arról beszélt: hazudik az Orbán-kormány, amikor az Európai Unióra fogja az érintett szakaszok fizetőssé tételét. „Ez egy ésszerűtlen pénzbehajtás. Orbán Viktor és kormánya hazudik, amikor úgy próbálnak meg előrántani egy egyeztetés nélküli javaslatot, hogy indokként az Európai Unióra mutogatnak” – fogalmazott Ujhelyi István, hangsúlyozva, hogy téves az a magyarázat is, amely szerint ezzel a hazai autósokat akarják csak megvédeni.

Az MSZP európai parlamenti képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány nem mérte fel a környezetvédelmi szempontokat, a körgyűrű mentén lévő vállalkozásokat érintő változásokat, de azt az Európában példa nélküli helyzetet sem, hogy nemsokára egyszerre kell majd bevezető autópálya-díjat és dugódíjat is fizetnie az autósoknak. „Üzenem a kormánynak az Európai Parlamentből, hogy ne próbáljanak meg hazudni, mert utolérjük és leleplezzük a hazugságaikat” – fogalmazott Ujhelyi. A politikus bejelentette, hogy szakmai egyeztetést kezd Violeta Bulc közlekedésügyi európai biztossal, többek között abban a kérdésben: melyek azok az autópálya-szakaszok, amelyeknek ingyenesnek kell maradnia, illetve mennyiben tett eleget tájékoztatási kötelezettségének a magyar kormány.

Strasbourg, 2014. december 16.

Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége / Magyar EP-delegáció"

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabállyal a "Fidesz oldalkocsija, a KDNP" saját létezését akarta bizonyítani - erről a párt társelnöke, Szabó Tímea beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.