korrupció;Fidesz;tüntetés;megszorítások;elégedetlenség;Óriástüntetés;össztüntetés;

Nem csökken a felháborodás FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Betelt a pohár: a magyarok dühösek

Nem csitul az elégedetlenség a kormánnyal szemben: vasárnap délután, mintegy 30 szakszervezet részvételével „dühös magyarok” vonulnak utcára a megszorítások ellen, hétfőn ugyancsak a szakszervezetek mutatják meg erejüket a munkavállalók jogaiért egy forgalomlassító demonstrációval, kedden újabb civil tüntetés is lesz.

„Meg kell mutatni az Orbán-rendszernek, hogy ha ezt a költségvetést elfogadja, visszafordíthatatlan károkat okoz az országnak; amennyiben az állam nem hátrál meg, és elfogadja ezt a gyalázatot, amit költségvetésnek nevez, tudni fogjuk, hogy milyen lépéseket kell majd tennünk” - ígérik vasárnap délutánra hirdetett tüntetésük felhívásában a „Dühös magyarok”. Hozzájuk mintegy 30 szakszervezet, egyebek mellett az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Vegyipari Dolgozók, a Budapesti Közlekedési, a Mozdonyvezetők, a Szociális Munkások, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezete, a Szolidaritás, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók, a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet csatlakozott, de a Százezren az internetadó ellen nevű, október végén több tízezer embert az utcára hívó Facebook-csoport is velük lesz. A tüntetésre 15 órára várják a résztvevőket a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri épülete elé, onnan a Kossuth térre vonulnak át. Ott a tervek szerint felszólal majd a netadós tüntetések szervezője, Gulyás Balázs, valamint Székely Tamás, az ASZSZ elnöke, a Hír Tv által lejáratni próbált pedagógus, Nagy Emília, a Hálózat a Tanszabadságért és Oktatói Hálózat aktivistája is.

Vasárnap többek között arra kívánják ráirányítani a figyelmet, hogy a szociális ellátások szűkítésével, eltörlésével tízezrek életét lehetetleníti el a kormány, a magánnyugdíj-pénztári szabályok átfaragásával a kabinet a magántulajdonunkat veszélyezteti, hogy a devizahiteleket valójában elfogadhatatlan árfolyamon forintosítják, hogy végleg kivéreztetik az oktatást, míg a különadókkal a haveri cégeket hozzák helyzetbe - miközben a büdzsét hétfőn vélhetően elfogadják, pedig a kormánypárt szokás szerint semmilyen egyeztetést nem végzett. De bizonyosan szó lesz az M0-s megadóztatásáról is. Vajda Zoltán, a magánnyugdíjvagyon elsíbolása miatti november végi tüntetés főszervezője szerint „össznépi” megmozdulásra van szükség a kormánnyal szemben, hiszen a költségvetés mindent leképez, ami a mindennapokat súlyosan érinti. Több mint hatezren jelezték eddig részvételi szándékukat.

Hétfőn többek között a Liga, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, a Mentő Dolgozók Önálló Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete, illetve a Mozdonyvezetők Szakszervezete részvételével lesz forgalomlassító demonstráció. Reggel 7 és 16 óra között országos félpályás útlezárással készülnek a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedések, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a cafetéria többlet adóterhei ellen. Gaskó István, az akciót szervező Liga Szakszervezetek elnöke szerint nem szívesen mennek az utcára, hiszen a szakszervezetek természetes „alkuhelye” a munkahelyen van, de nincs más út. A 2011-ben módosított sztrájktörvény ugyan nem könnyíti meg a dolgukat, de a törvény helyreállítása is szerepel a követeléseik között.

Kedden még nagyobb tiltakozásra lehet számítani: több civil csoport, például a Szabad Oktatást és az Egymillióan az internetadó ellen Facebook-csoportok közösen szervezik a karácsony előtti vélhetően legnagyobb tüntetést, amelyre eddig tízezren jelentkeztek. Az üzenet: „nincs hová hátrálnunk!”, össze kell fogni, hogy az embereket semmibe vevő hatalommal szemben alternatívát találjanak. A résztvevők a netadós tüntetések megszokott találkozóhelyén, a József nádor téren gyülekeznek 18 órától. A szervezők kérik, aki teheti, az vigyen magával játékot, amit karácsonyig eljuttatnak a rászoruló gyermekeknek, ezzel is megmutatva, hogy - szemben a kormánnyal - a demonstrálók képesek figyelni a szegényekre. A cél a Szalay utca, az oktatási államtitkárság.

Nemcsak a Tárki és a Medián, hanem az Ipsos is a Fidesz népszerűségének jelentős csökkenéséről számolt be. December eleji felmérésük szerint a nagyobbik kormánypárt két hónap alatt - októberről decemberre - 10 százaléknyi szavazót veszített a teljes népesség körében. Az Ipsos szerint a közvélemény különösen érzékeny a politikusok látványos meggazdagodására, de az Oroszországhoz fűződő szorosabb viszonyról, a vasárnapi zárva tartásról, valamint a korrupcióról szóló hírek is morzsolták a Fidesz-tábort. Mindebből a Jobbik profitált.