Habony;drogteszt;

Forrás: Egymillió vizeletmintát a Fidesznek Facebook csoport

- Meglepetés! Habony stábja áll a drogteszt mögött

Találgat a sajtó: őrületesen ostoba melléfogás, vagy valamiféle taktika ez a drogteszt-dolog. Nos, a hvg.hu információi szerint  Orbán Viktor kommunikációs stábja hetek óta keresi a gyógyírt a Fidesz népszerűség-csökkenésére, és a drogteszt-ötletet éppen ennek jegyében dobták be. Abban bíznak, hogy a kábítószer-fogyasztókkal szembeni félelem mozgósító erejű, megnyerhetők az ügynek a gyerekeiket a drogoktól féltő szülők.

A miniszterelnök kommunikációs stábja ötölte ki azt a kötelező drogtesztre vonatkozó javaslatot, amit pénteken dobott be a köztudatba a Facebookon Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója – értesült több, a döntéshozatalra rálátó forrásból a hvg.hu. Úgy tudják, hogy a stábban jó „politikai terméknek” tartják az ötletet, amellyel legalább a párt törzsbázisánál, szerencsésebb esetben pedig szélesebb rétegeknél ismét a Fidesz tematizálhatja a közbeszédet. Vagyis olyan témát tudnak így napirenden tartani, amely februárig hatással lehet a politikai vitákra.

A drogteszt ötletét,  majd a Fidesz-frakció támogató hozzáállását, illetve azt a vélekedést, hogy figyelem-elterelésről van szó, a Népszava olvasói is megismerhették.

Cél: a „támadássorozat” hatástalanítása

A hvg.hu két forrásból úgy értesült, a kormányfői stábban megvizsgálták a felvetést, és kommunikációs szempontból használható ötletnek tartották, olyan javaslatnak, amelynél szerintük a jó szándékot – a gyerekek védelme – nem lehet elvitatni. Ugyanakkor a terv ellenzőit magyarázkodásra lehet kényszeríteni – ahogy az egyik forrás fogalmazott –, „be lehet vinni őket egy olyan utcába”, hogy „a drogozás”, a „drogkereskedelem mellé állnak”, a családokkal, a „gyerekeiket féltő szülőkkel” szemben.

Egy másik forrás egyenesen azt állította: a kampányait rendszerint egy kommunikációs menetrend szerint felépítő stáb eleve nem gondolta komolyan a politikusok és az újságírók bevonását (azt hétfőn Rogán is elismerte, hogy ezeket a csoportokat nehéz jogilag meghatározni, de keresik a megoldást). Viszont a média munkatársait is megcélozva elérték, hogy a teljes sajtó napokig részleteiben ezzel a témával foglalkozzon. Nemcsak a hazai: még a Fox News amerikai csatorna is beszámolt a honlapján az ötletről.

forrás: hvg.hu

Nem a bíróság tervei szerint alakult a BKV-per mai tárgyalása Kecskeméten. A tanúként beidézett M. László, volt BKV vezérigazgató-helyettes külföldi útja miatt nem tudott jelen lenni, egy másik tanút pedig nem sikerült elektronikus levélben elérnie a Kecskeméti Törvényszéknek. Így az előzetesen tervezetthez képest csak egy embert hallgattak meg egy tanácsadói szerződés ügyében. A bíróság a tanú segítségével a GPS Capital szerződését vesézte ki. Kiderült az is, hogy újra nekifut az ügyészség a vádlottaktól évekkel ezelőtt lefoglalt, és már többször vizsgált elektronikus adathordozóknak. Öt és fél évvel a nyomozás elrendelését követően és három évvel a tárgyalás megkezdése után.