6.oldal;lapszemle;AP;

- Sok magyar száll szembe Orbán szándékával

Az AP amerikai hírügynökség a magyar belpolitikai helyzetről ír. Úgy látják, nagyon sok magyar száll szembe Orbán Viktor szándékával, aki a polgári szabadságjogok visszaszorításával próbálja megszilárdítani a hatalmát. Október közepe óta egy sor utcai megmozdulás volt a miniszterelnök rossz lépései miatt, ideértve a demokratikus szabályok megsértését, a korrupcióval szemben feltételezett toleranciát és az egyre erősebb oroszbarát vonalat, ami árt az ország nyugati kapcsolatainak.

Hivatkoznak Mellár Tamásra, aki azt mondja: az amerikai korrupciós vádak rá is katalizátorként hatottak, és azzal a reménnyel töltötték el, hogy lehetséges a változtatás. Egyben azt is érezte, hogy nem vagyunk egyedül. Szerinte nagyon sokan ugyanezt gondolják, és rengetegen kivonultak az utcára, olyanok, akik egyébként nem politizálnak. Az internetadót leszámítva a hatalom alapvetően nem reagált a bírálatokra. Lesöpörte az asztalról az amerikai korrupciós állításokat is. Nemes Balázs, a tüntetések egyik szervezője úgy látja: a tömegmegmozdulások egyfajta inkubátorként arra kellenek, hogy a civil társadalom elkezdhesse megszervezni magát - írja az Associated Press .

A magyar kabinet nevében a kormányszóvivő ismét elítélte John McCain amerikai republikánus szenátor Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatos szavait, egyúttal üdvözölte, hogy "végre nagykövet érkezik" Magyarországra az Egyesült Államokból.